Közélet

Késsel rabolt egy 16 éves Csongrádon

2013. május 20., hétfő
Késsel rabolt egy 16 éves Csongrádon

A bűncselekmény elkövetésétől számított másfél órán belül azonosították és elfogták a csongrádi rendőrök azt a fiatalembert, aki késsel rabolta ki társát május 19-én hajnalban.

A feljelentés szerint a sértett a csongrádi Körös-torokban egy szórakozóhely előtt beszélgetésbe elegyedett egy másik fiatallal, aki gyorsan kötekedővé, agresszívvá vált. Elővett egy kést, azt a sértett nyakához szorította és átkutatta a zsebeit. 11 ezer forintot vett el tőle. Amikor a fiatalember hívni akarta a rendőröket, támadója kiütötte a kezéből a mobiltelefonját, majd elmenekült. A Csongrádi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indított nyomozást az ügyben. A rendőrök másfél órával a bejelentés után már megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit végül a szentesi kórházban találtak meg. A nyomozók ott foglalták le tőle a rablásból származó pénzt is. A Csongrádi Rendőrkapitányság a 16 éves helyi fiatalembert őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.