Szórakozás

Keddi programajánló: könyvbemutató, előadások és UNDorgrUND + FOTÓK

2013. május 27., hétfő
Keddi programajánló: könyvbemutató, előadások és UNDorgrUND + FOTÓK
elet es matek

Hogyan utánozza az élet a matematikát? – kiderül a Concordia Kultúrműhelyben. A Dugonics Társaság elnöksége és a Fiatal Értelmiségiek Szegedi Köre, valamint a SZAB Tudósklubja pedig előadásokkal várja az érdeklődőket a városháza házasságkötő termébe.

„Mindennél többet ér egy barátságos mosoly, egy meleg kézszorítás, egy biztató ölelés” – írja Kecskés Antal, a

Dózsa György Általános Iskola

volt igazgatója. 16 órakor a Bibliotékában mutatja be kötetét „A szeretet hatalma” címmel a Közéleti Kávéház rendezvényén. Közreműködnek az alkotó kör tagjai, a műsorvezető Sántáné Kurunczi Mária lesz. „A rákos betegek gyógyulási kilátásai a 21. század elején” címmel tart előadást a

Közéleti Kávéház

estjén Czinger Jenő professor emeritus. Beszélgetőtársa Szalma Ibolya klinikai szakpszichológus lesz, míg a házigazda Szalay István matematikus. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az Alabárdos borozóba 17 órára. A Dugonics Társaság elnöksége és a Fiatal Értelmiségiek Szegedi Köre (FÉSZEK), valamint a SZAB Tudósklubja 18 órakor rendezi előadó ülését a

Városháza

házasságkötő termében. Sümegi Pál egyetemi tanár, geológus és Gulyás Sándor PhD egyetemi adjunktus, geológus „Szeged-Öthalom: egy unikális földtani-őslénytani és régészeti lelőhely Szeged határában” címmel tart előadást. Csillik László tanár, digitálisanyag-fejlesztő a Fiatal Értelmiségiek Szegedi Körének tagja „Nem mindennapi csodák a hétköznapokból. Barangolás a modern fizika világában” címmel tart előadást. Hogyan utánozza az élet a matematikát? – ezzel a címmel tart előadást Havasi Ferenc 18.30-tól a

Concordia Kultúrműhelyben

. Az alábbi témákról lesz szó: a zene, vagyis a hallható igazság/”hamisság”, a szimmetria és az aszimmetria, valamint a sors és a matematika. A Budapest Klezmer Band koncert 19 órára az

IH Rendezvényközpontba

meghirdetett koncertje elmarad. A jegyek visszaválthatók. UNDorgrUND – 20 órától a

Jazz Kocsmában.

Az UNDorgrUND-csapat (főleg gitáros) indie/alter zenékkel segíti elő a fogyasztást, dumálgatást, kikapcsolódást a szegedi Jazz Kocsmában minden hónap második keddjén, este 8-tól, ingyenesen. A Joy Divisiontől a Vaccines-ig, a Wire-től a dEUSig, magyarán bármi ilyesmi előfordulhat a legújabbaktól az örökbecsűkig.

undorgrund

Folyamatos kiállítások, programok:

A Madarak és Fák Napja alkalmából „Pillanatok a természetből” címmel nyílt tárlat Balla Tihamér és Szalai Károly amatőr természetfotósok munkáiból a

Tömörkény István Művelődési Házban.

A kiállítás megtekinthető május 31-éig tekinthető meg munkanapokon 10 és 18 óra között. A MÚOSZ alosztálya, a Magyar Karikaturista Művészeti Szakosztály elhozta Szegedre a tagjai által alkotott legjobb munkákat. A Magyar Karikaturista Művészeti Szakosztály 2012. november 05-én alakult meg. Rengeteg régi motoros, volt Ludas Matyis karikaturista van köztük, akikhez csatlakozott jó pár festőművész, grafikus és pár újságíró is. A kiállítás támogatója és szervezője az Art-Tour Kortárs Összművészeti Egyesület és a

Zero Art Cafe.

A Mikszáth Kálmán utca 20. szám alatti kávézóban az alkotások június 15-éig tekinthetők meg. „Egyedül mindenkivel” – 100 éve született Weöres Sándor címmel látható tárlat a

Somogyi-könyvtárban.

Weöres Sándor születésének centenáriuma alkalmából a tárlaton bravúros írásképű költeményeiből, versváltozataiból, prózai munkáiból és kínai versfordításaiból is ízelítőt kapnak a látogatók. Érdekességképpen megtekinthető a költő családfája is, amelyet Czeizel Endre orvos-genetikus tett közzé Költők, gének, tehetségek című könyvében. Nyomtatásban megjelent első verse a Hajnal (Nyugat, 1932.), Pécsett kiadott kötetei (A kő és az ember, Hideg van, A teremtés dicsérete) mellett műfordításai (többek között A dzsungel könyve versbetétjei), kínai, görögországi utazásainak emlékei kelthetik föl az érdeklődők figyelmét. Csalóka Péter című színdarabjának 2010-es szegedi bemutatóját fotók és színházi plakát idézik. Az „Egyedül mindenkivel” című tárlat június 29-ig látható a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében. Kovács Anikó „színbe borítja” a

Somogyi-könyvtárat

, a fiatal tehetség alkotásaiból nyílt tárlat a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat olvasójában. „Témáimmal melegséget szeretnék hozni az emberek szívébe, erőteljes színhasználatommal pedig vidámságot, jókedvet szeretnék teremteni. Egyetemi tanáraim (Kántor Ágnes, Holler László, Szabó Tamás, Aranyi Sándor, Gál Lehel) koloristának tartanak. Szerintem, aki ránéz egy színesebb tárgyra, jobb kedvre derül. Ez olyan, mint a mosolygás, ha szomorú vagy, de magadra erőlteted, akkor az egész valód kivirul. Nálam legalábbis így működik. A bennem lakozó képi világot szeretném kifejezni a színekkel, amiket használok. Egy új színes egyéni világot szeretnék kialakítani, amely felismerhető" – írja Kovács Anikó a május 29-éig látogatható tárlatról. További részleteket

ITT

olvashat.

kovacs aniko_kiall_19

Az

EDF Galériában

GASZTRO-ART címmel Gasztronómia a képzőművészetben témájú kiállítás nyílt. A kiállításon Szeged egykori és kortárs képzőművészeinek alkotásai valamint a szegedi műgyűjtők gyűjteményéből látható a gasztronómiához kapcsolódó témájú válogatás. A tárlat megtekinthető június 18-ig, hétköznapokon 10.00-18.00 óráig. Fodor Anna babagyűjteménye augusztus 31-áig tekinthető meg a

Szent-Györgyi Albert Agórában.

Látogatható: hétfőtől-péntekig 8 és 20 óra között, míg szombaton 8-tól 17 óráig. „Ácsolt fatornyok – Védelmező templomok” címmel nyílt időszaki tárlat a

Móra Ferenc Múzeumban

. A Néprajzi Múzeum anyagából összeállított új időszaki kiállítás az erdélyi tájegységek szakrális építészetének legjellemzőbb vonásait mutatja be a látogatóknak. A kiállítás 1945 előtt készült grafikákat és fotókat vonultat fel, így a látogatók betekinthetnek az erdélyi fatornyok, erőd- és vártemplomok világába, megismerhetik a templomépítészet legjellegzetesebb sajátosságait. A tárlat június 30-áig látogatható.

1_gs3

A

Reök-palota

két szintjén, tizennégy teremben láthatóak a 37. Szegedi Nyári Tárlat alkotásai. „A tárlat izgalmas barangolásra csábítja a látogatókat az elmúlt két évben született hazai festmények, grafikák és kisplasztikák között. Az egyik teremben geometrikus pontossággal megalkotott művek sorakoznak, a következőben nonfiguratív, expresszív, gesztuselvű alkotások, majd grafikák következnek, így az érdeklődők átfogó, hiteles, stilárisan sokszínű képet kaphatnak a kortárs magyar képzőművészeti alkotásokról” – fogalmazott Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora. A tárlat július 7-éig látogatható. A „Szegednek népe, nemzetem büszkesége” című időszaki tárlattal tiszteleg az 1848-49-es események előtt a

Móra Ferenc Múzeum

, amelyen az érdeklődők honvédruhát ölthetnek, mentébe, csákóba öltözhetnek, valamint egy tábori sátorba is bemászhatnak a harcokban kimerült honvédek. A Móra-múzeum 1848-hoz kötődő eredeti relikviáit tekinthetik meg az érdeklődők, de kiállítottak egy sebesültszállító szekeret is, ami a veszteségekre emlékezteti a látogatókat. Egy 1848-as honvéd párbajpisztolya is a kiállított tárgyak sorát színesíti, amit unokái 1919-ben adományoztak a kultúrpalotának. Egy Szőregnél zsákmányolt osztrák dobot is megtekinthetnek az érdeklődők a június 9-éig látogatható tárlaton.

callitaday01

Megvadult dinoszauruszok, szkafanderes foghúzás, unikornis-szelet tiltott gyümölccsel: ezek a jelenetek is láthatóak a „Call it a day” című képregény kiállításon a

Kass Galériában.

Mi történhet velünk 24 óra alatt? Észt, finn és magyar alkotók adnak választ a kérdésre képregények segítségével a Kass Galériában. A kortárs művészek a mindannyiunk életét meghatározó reggel-délben-este-éjszaka körforgását dolgozták fel egyedi és sokszínű formában, stílusban. A munkák között találunk egyszerű tusrajzokat, grafikákat és színes, mozgalmas képsorokat egyaránt. Az észtországi Finn Intézet ötleteként megszülető tárlat üdítő kikapcsolódást ígér a képregény szerelmeseinek és az érdeklődő laikusoknak egyaránt. A tárlat június 23-áig látogatható, keddtől vasárnapig 13 és 17 óra között. Őskőkori invázió indult a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal. A tárlat az őskőkori állatvilágot is bemutatja: az eredeti gyapjas orrszarvú, barlangi hiéna, mamut, valamint ősbölény csontokon túl az állatok a falakon is megjelennek. Az élethű, méretarányosan felfestett kép mellett állva bárki lemérheti, hogy egy barlangi medvéhez vagy éppen egy mamuthoz képest mekkora a magassága. További információkat

ITT

olvashat az augusztus 25-éig látogatható kiállításról. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.