Kivégezte újszegedi energiavámpírját az SZTE + FOTÓK


A szegedi universitas uniós támogatással, több mint 300 millió forintból hajtotta végre biológiai épületének energetikai korszerűsítését.
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a Szegedi Tudományegyetem felújított biológiai épületét Újszegeden. A Y-komplexum modern szárnyát 2006/2007-ben építették meg, a régi energetikai korszerűsítése hosszú idő óta váratott magára. A csaknem negyvenesztendős, 4400 négyzetméter alapterületű ház hűtési-fűtési, energetikai, világítási rendszere elavult, üzemeltetése egyre drágábbá vált - egyfajta egyetemi "energiavámpírként" működött az SZTE energiafogyasztásában, ahogy
Majó Zoltán
gazdasági és műszaki főigazgató fogalmazott. A régi biológiai épületszárnyat végül 2012. július és december között KEOP-pályázat keretében, uniós finanszírozás révén, mintegy 313 millió forintból modernizálták. A központi klimatizálásnak köszönhetően 77 egyedi klíma működtetését spórolják meg például. A fejlesztést laborfelújítások is kísérték, így a teljes beruházás az universitas önerejével együtt elérte a 370 millió forintot - közölte a SZEGEDma.hu-val
Varga Csaba
projektmenedzser, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar dékánhelyettese. A program megvalósulásával az ingatlan(együttes) hosszú távon színvonalasan, európai módon elégítheti ki az oktatás és a kutatás igényeit, illetve megfelelő költségszinten lehet üzemeltetni, ráadásul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése révén a fenntartható fejlődés követelményeihez is igazodva. Az SZTE geotermikus beruházásának keretében - utalt rá Majó Zoltán - egy éven belül itt is geotermikus energiával lehet majd fűteni. A projektzárón
Szabó Gábor
akadémikus, az SZTE rektora vágta át a nemzeti színű szalagot, s a beruházásra emlékeztető táblát is ő leplezte le Varga Csabával közösen. A rektor azt mondta: különös jelentőséggel bír számára, hogy megtörténhetett az épület felújítása, s kiteljesedhetett a Közép fasori komplexum, hiszen évtizedeken át úgy tűnt, az Y-épület grandiózus, 1970-es évekbeli terveiből semmi sem válik valóra, és a telek az ott hagyott betontömbökkel a szocializmus mementójaként szolgál majd Újszegeden.