Bicikliket válogat Nagy Ervin és Juronics Tamás a Dóm téren


„Bringa-castingon” választja ki a főszereplő és a koreográfus azokat a drótszamarakat, melyek színpadra gurulhatnak a Leányvásár című operettben nyáron a Dóm téren. A hétvégi program során akár tekerhetünk is a művészekkel és belépőket is lehet nyerni az előadásra.
Harminc bicikli is „szerepel” a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójában, a Leányvásár című operettben.
Gothár Péter
rendező a darab bizonyos jeleneteiben nagy szerepet szán a kétkerekű járműveknek, úgyhogy azok a vállalkozó kedvű szegediek, akik benevezik sajátjukat a május 4-ei, szombati bringa-castingra, fontos segítségére lehetnek a készülő produkciónak. Így a szegedi biciklis társadalom összefogása is szerepet játszhat a darab sikerében. A program regisztrációval kezdődik: reggel fél tízkor a REÖK előtt várják a bicikliket és tulajdonosaikat. Jelentkezni bármilyen, felnőtt kerékpárral lehet. A kellemes tavaszi délelőtt közös tekeréssel folytatódik, hiszen
Juronics Tamás
koreográfus és a darab főszerepét alakító Nagy Ervin vezetésével a jelentkezők átgurulnak a Széchenyi téren keresztül a Dóm térre. A résztvevők a helyszínen limonádéval frissíthetik fel magukat, majd elindul a bringa szépségverseny, ahol a művészekből álló kétszemélyes zsűri válogat majd a felsorakozott járművek közül. Érdemes minél előbb regisztrálni a castingra, hiszen aki az első húsz közt vállalja, hogy testfestők a Leányvásár emblémáját rajzolják arcára, lábára vagy karjára, páros belépőt kap az előadásra. Ráadásul olyan népszerű művészek társaságában léptetheti fel kedvenc járgányát a Dóm téri deszkákon, mint
Schell Judit, Hegedűs D. Géza, Ujlaki Dénes
vagy épp
Keresztes Tamás.
A biciklikre június 21-től a szegedi próbákon és három előadásnapon lesz szükség. A Leányvásár július 5-én nyitja az idei Szegedi Szabadtéri Játékokat és még két estén élvezhetjük a népszerű dalokat, mint például a Kettecskén vagy a Gilolo.
Gothár Péter
rendezésében és szerzőtársai,
Varró Dániel
és
Vinnai András
közreműködésével teljesen új köntösben láthatják a nézők a művet. Az előadáson végigvonuló, fő helyzetkomikum a kövérek és soványak ellentétére épül, mely számtalan kacagtató helyzetet szül és a darab egyik fontos bonyodalmát,
Tom Miggles
álcáját is hangsúlyosabbá teszi.