Női futball: fontos szegedi győzelem a lilák ellen + FOTÓK


A tavaszi nyitányon kétgólos, nagyon fontos és rég várt újabb győzelmet aratott a Szegedi AK NB I-es női labdarúgócsapata az Újpest felett.
Az első tíz percben az Újpest kezdeményezett, a Szeged inkább a védekezésre koncentrált, de aztán kijöttek a szorításból, és egyre többet támadtak, míg a vendégek akciói rendre elhaltak, még mielőtt igazi veszélyt jelenthettek volna a SZAK kapujára. A hazaiak már az első komoly helyzetből betaláltak, miután egy jobb oldali bedobást követően
Szil Tünde
vette észre jól a tizenhatos túlsó sarkán helyezkedő
Zimányi Kovács Anikót
, és habozás nélkül átívelte neki a labdát - az egyik védő még beleért a játékszerbe, de nem tudta megakadályozni, hogy a SZAK válogatott-kerettagja levegye, és kíméletlenül a léc alá vágja azt (1-0). Az UTE-nak is akadtak szórványos akciói, de inkább a szegediek veszélyeztettek. A 20. percben
Miklós Gabriella
ugratta ki egy nagyszerű "zsugával"
Lipták Lillát
, aki a lila védők szorításában 18 méterről fölé lőtte azt. A 28. percben Szil Tünde tálalt elegánsan Szalai Ágnes elé, aki kissé elhamarkodottan lőtt, így a vendégek portása hárítani tudott. A 33. percben újra Szil ütötte be jó ütemben a védők mögé a labdát a keresztbe mozgó
Papp Dorinának
, aki egy szép mozdulattal átemelte azt a kifutó kapus fölött, és csak centiméterekkel tévesztette el a célt. Röviddel később a másik oldalon a hazaiak hálóőre,
Földesi Lilien
bokszolt ki egy jobbról veszélyesen beívelt labdát, majd az újabb próbálkozást magabiztosan hárítva jól zárta a rövid sarkot. A 40. percben Zimányi Kovács veszélyeztetett. A bal oldalon két védőre vezette rá a labdát, majd egy biciklicselt követően befelé húzva ügyesen tekerte azt a kosszú felsőre. A kapus hiába volt verve, a lövés néhány centivel elkerülte a kaput, így az eredmény az első félidőben már nem változott.
Női labdarúgó NB I 15. forduló:
Szegedi AK - UTE Profisport 2-0 (1-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion, műfű, 100 néző. Vezette: Csöngető (Lászlai, Gáleg) SZAK: Földesi - Miklós, Kardos, Boros, Harcel, Szalai, Szil, Lévai (Nagy Dzs. 83'), Zimányi Kovács, Lipták (Vékes 62'), Papp. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs. UTE: Bíró - Nagy Sz., Rudán, Szabó I. (Kakuk 51'), Barsi, Nagy B., Olasz, Dohány (Kiss F. 57'), Mogyorósi, Külüs, Bura (Kiss K. 57'). Vezetőedző: Oroszi Sándor. Gól: Zimányi Kovács (12'), Szil (55'). Sárga lap: Szalai (75'). Cserenkó Szabolcs: "Idény eleji játékot produkáltunk, és ki kell mondani, hogy a mérkőzés sajnos nem ütötte meg az NB I-es szintet. Góljainkat viszont a lehető legjobb időben szereztük, és sokkal több helyzetünk volt, mint az újpestieknek. Tartottam ettől a mérkőzéstől, mert az első találkozó mindig meghatározó az egész idény szempontjából. A végére kicsit elfogyott a szuflánk, de örülök, hogy a győzelem mellett kapott gól nélkül tudtuk lehozni ezt a meccset." Oroszi Sándor: "Gratulálok a hazai csapatnak! Sokkal jobban akarták a győzelmet, mint mi, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. További sok sikert kívánok nekik!"További eredmények:
Hegyvidék SE - Astra-Bíró-Kert FC 0-7 (0-4) Viktória Trend Optika FC - 1. FC Femina elhalasztva MTK Hungária FC - Páter Fit-Well Nagypáli elhalasztvaA női labdarúgó NB I jelenlegi állása:
