Kézilabda: a KSZSE nyerte az újoncok csatáját


Igazi négypontos csatában diadalmaskodott a KSZSE-Algyő NB I/B-s női kézilabdacsapata Hajdúböszörményben.
A KSZSE számára sorsdöntőnek számított a hajdúböszörményi alsóházi rangadó, hiszen a hazai csapat győzelme esetén nagyon nehéz helyzetbe került volna a Tisza-parti alakulat. A két hete óriási meglepetésre Debrecen II-t legyőző Hajdúböszörményiek lépéselőnybe kerültek volna a mieinkkel szemben, ha nyernek de a szegedi fiatalok diadalával mindez megfordult és 7 ponttal a 11., még bennmaradást jelentő pozícióba kerültek Miklós Melinda tanítványai. Nem túl nagy létszámú, de annál lelkesebb hazai szurkolók biztatása mellet kezdődött a mérkőzés első félideje, mely nagyon sok gólt hozott. A gólpárbajból a KSZSE jött ki jobban és 21-17-es előnnyel fordulhatott. Jól kezdték a második játékrészt is és a 10 percben már 25-20-as vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Nagy hajrát nyitott a hazai alkulat, és három szegedi kiállítás után fordítani is tudtak 29-28 -ra. Ezután megacélosodott a vendégek védekezése, és 6 lőtt gólra csak 2 érkezett hazai részről, így megérdemelten, nagy csatában lett a KSZSE-Algyőé a győzelem. A juniorok még gólzáporosabb találkozón arattak győzelmet, melynek értékét növelik a körülmények és a jó ellenfél.
Női kézilabda NB I/B Keleti csoport 17. forduló:
Hajdúböszörményi TE – Kézilabda Szeged SE-Algyő 31-34 (17-21)
KSZSE:
Almási- DRAXLER O. 6, FORGÓ 7, Homoki 3, HÓDI SZ. 3, PUHALÁK 6, Dr. DEÁK 7.
Csere:
Répás (kapus), Mészáros 2, Szécsi, Farkasinszki, Kis, Deák V., Hódi R., Sebők, Debreczeni.
Edző:
Miklós Melinda.
Hétméteres:
5/4, ill. 3/3.
Kiállítás:
6 perc, ill. 12 perc. Miklós Melinda:
"Igen hullámzó volt végig a játékunk. Szerencsére a mérkőzés végét ezúttal mi bírtuk jobban. Gratulálok a lányoknak, mert küzdésből jelesre vizsgáztak."
Junior mérkőzés:
Hajdúböszörményi TE - Kézilabda Szeged SE-Algyő 37-41
KSZSE:
Horvát – SPETH 9, DEÁK 10, SEBŐK 4, SZÉCSI 7, Farkas 3, GIRICZ 6.
Csere:
KÜRTI (kapus), Szemenyei 1, Rácz 1, Simon, Czesznak. Miklósné Kocsis Éva:
"Utazás jutott bőven ezen a hétvégén, a pénteki miskolci OSB után, most Hajdúböszörménybe kellett mennünk. Nagyon fontos 2 pontot hoztunk el, mert így mögöttünk tudtuk tartani a táblázatban ellenfelünket. Az első félidei védekezéssel még mindig elégedetlen vagyok, a másodikban már jobban működött."