Árvízvédelmi készültségek és belvíz a Közép-Tisza vidékén (FRISSÍTVE!)


Újabb Tisza-szakaszokon rendelt el árvízvédelmi készültséget a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), amelynek területén három nap alatt harmadával nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága - tudatta a szervezet igazgatója vasárnap.
Lovas Attila
tájékoztatása szerint a Közép-Tiszán további fokozatos vízszintemelkedéssel, hosszan elnyúló tetőzéssel kell számolni. A levonuló árhullám legmagasabb vízállása vasárnap Kisköre-alsónál 700, Szolnok térségében hétfőn 670-690 centiméter közelében várható. A Tisza áradása miatt a teljes középső szakaszon elsőfokú készültséget rendelt el a Kötivizig. Az igazgatóság területén összesen több mint 500 kilométer hosszú védvonalon van érvényben ilyen riasztás a folyó bal partján Tiszafüred és Csongrád között, a jobb parton Sarud és Lakitelek között, a Zagyva mentén Szolnok és Újszász között, a Hármas-Körösön az Árvízkaputól a Tisza torkolatáig tartó szakaszon, valamint a Hortobágy-Berettyón Karcag-Kisújszállás térségében. A Zagyva Jászberény és Szászberek közötti mintegy 100 kilométerén másodfokúra emelték a készültséget - közölte a védelemvezető. Jelezte: a Zagyván és a Tarnán kialakult árhullám utánpótlása az éjszakai fagyok miatt jelentősen lecsökkent, a Jásztelek fölötti szelvényekben tetőzött a folyó mindkét ága. A tetőzés Jászteleknél szombaton megközelítette a harmadfokú készültség 500 centiméteres értékét. A belvízzel elöntött terület nagysága csütörtök óta mintegy harmadával nőtt a Közép-Tisza vidékén, ahol 16 600 hektárt meghaladó terület áll víz alatt. Ebből közel 5000 hektár vetés, több mint 4000 hektár szántó. Az érintett szakaszokon 30 torkolati szivattyútelep és 7 mobilszivattyú eddig mintegy 2,6 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Az igazgatóság területén - egy kivételével - valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben: elsőfokú Cibakháza és Mezőtúr, míg másodfokú Cegléd, Karcag, Kisújszállás, Jászberény, Kisköre, Kunhegyes és Jászkisér térségében.
OVF: a várható enyhülés és az esetleges eső újabb árhullámokat indíthat el
A várható enyhülés és az esetleges eső újabb árhullámokat indíthat el az országban - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-t. A hideg időjárás következtében a következő néhány napban a vízszintek ütemes csökkenésére lehet számítani. A jövő hét közepétől lassú enyhülés kezdődik és a hét végén már tavaszias hőmérsékletek valószínűek. Ekkor erősödik a csapadékhajlam és nagyrészt esőre lehet számítani - olvasható a közleményben. Mint írták, a Tisza felső szakaszán és a Bodrogon stagnáló, alig változó, nagyon lassan apadó vízmozgás jellemző, továbbra is az elsőfokú készültségi szint feletti vízállásokkal. A következő napokban a hideg idő hatására az apadás ütemének felgyorsulása várható. Ütemesen apad a Sajó felső szakasza, a Szerencs patak és a Takta felső szakasza is. A Tarnán vasárnap reggelre az elsőfokú készültségi szint alá süllyedtek a vízszintek, a teljes folyószakaszon apadás tapasztalható. A Közép-Tisza végig árad, vasárnap reggel a vízállás Tiszafürednél 662 centiméter, Kisköre-alsónál 697 centiméter, Szolnoknál 674 centiméter volt. A Közép-Tiszán további fokozatos vízszintemelkedéssel, hosszan elnyúló tetőzéssel kell számolni. Szolnok térségében hétfőn 680-690 centiméteres vízszint közelében várható a Tisza tetőző vízállása - olvasható a közleményben. A Zagyva-Tarna rendszerben a szombaton kialakult árhullám szombat reggel 6 órakor tetőzött Jászteleknél 500 centiméteres vízállásnál. Az éjszakai nagy hideg lecsökkentette az árhullám utánpótlását, felgyorsította az apadás ütemét. A vízállás Jászteleknél este hat és nyolc óra körül csökken a 450 centiméteres másodfokú árvízvédelmi készültségi szint alá. A Körösök vízrendszerében a nappali felmelegedés következtében kialakuló hóolvadás újabb kisebb vízszintemelkedést okozott. Ezek a kisebb áradások tartóssá teszik a Hármas-Körös áradását. A Hármas-Körös vízállása vasárnap reggel Szarvasnál 618 centiméter volt. A vízszint tetőzése Szavasnál hétfőn várható 620 centiméter közelében. A Hortobágy-Berettyó szintén lassan árad, a folyón további - napi 10-15 centiméteres ütemű - áradás várható. Az OVF közölte, hogy mind a 12 vízügyi igazgatóság területén belvízvédelmi készültség van érvényben, az összesen 90 szakaszból 52 szakasz érintett, 26 szakaszon elsőfokú, 26 szakaszon másodfokú fokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága a csapadékmentes időnek és a védekezésnek köszönhetően kicsit csökkent, a vízügyi igazgatóságok felmérése szerint 76 100 hektár. Ebből 33 400 hektár vetés-szántó. Az egész Alföld érintett, legnagyobb elöntések Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyékben vannak. Jelenleg a vízügyi igazgatóságok 278 szivattyútelepéből 118 üzemel, 17,9 millió köbméter belvizet emelnek át naponta. A védekezésben 410 ember vesz részt. A közlemény szerint a vízügyi igazgatóságok megkezdték a belvíz betározását, 38 tározóban 35 millió köbméter vizet tároztak be.