NFL: harc a Super Bowlért, harc a rekordokért


A hétvégén, magyar idő szerint vasárnap késő este, illetve hétfő hajnalban a profi amerikaifutball-ligában (NFL) a rájátszás a főcsoportdöntőkkel folytatódik, amelyeknek a győztesei február 3-án New Orleansban a Super Bowlon találkoznak majd egymással.
Elsőként a Nemzeti Főcsoportban (NFC) az első és a második helyen kiemelt csapat, azaz az Atlanta Falcons és a San Fransisco 49ers meccsét rendezik meg. A Falcons a legutóbbi fordulóban őrült mérkőzésen (30-28) búcsúztatta a Seattle Seahawks együttesét. A 49ers pedig a 2010-es bajnokot, a Green Bay Packerst győzte le (45-31) viszonylag simán, fiatal, másodéves irányítója,
Colin Kaepernick
rekordot jelentő futóteljesítményének (181 yard) is köszönhetően. Az ötszörös bajnok San Fransisco 1994 után juthat ismét a fináléba, míg az Atlanta 1998 után története során másodszor játszhatna a Super Bowlon. Az Amerikai Főcsoportban (AFC) megismétlődik a tavalyi finálé, azaz a Baltimore Ravens a New England Patriots bostoni otthonába látogat. A Patriots a Houston Texans felett aratott sima győzelemmel (41-28) jutott tovább az előző fordulóból, igaz, a liga egyik legjobb elkapójának, a tight end
Rob Gronkowskinak
eltört a karja, így számára befejeződött az idény. Ezzel szemben a Ravens az első helyen kiemelt Denver Broncos otthonában elképesztően izgalmas mérkőzésen (38-35),
Justin Tucker
második hosszabbításban értékesített mezőnygóljával nyert és jutott a főcsoportdöntőbe. A két csapat tavaly rendkívül szoros csatát vívott egymással. A Patriots 23-20-ra vezetett, de néhány másodperccel a vége előtt a Baltimore mezőnygólkísérletet végezhetett el, akkori rúgója,
Billy Cundiff
azonban elhibázta a "kötelező gyakorlatot", ami a Patriotsnak jelentette a Super Bowl-belépőt. Ha a New England megnyeri a találkozót, akkor irányítója,
Tom Brady
NFL-rekordot állít fel, öt Super Bowl-részvétellel ugyanis jelen pillanatban holtversenyben áll az élen
John Elway-jel
. Bradyhez hasonlóan
Bill Belichick
, a Patriots edzője is hatodik Super Bowl-szereplését érheti el, amivel beérné az örökranglista első helyén álló
Don Shulát
. Érdekesség, hogy a háromszoros Super Bowl-győztes, kétszeres Super Bowl MVP (legértékesebb játékos) Brady karrierje során hét alkalommal vezette csapatát a Ravens ellen, ezek közül ötöt megnyert, ugyanakkor minden NFL-csapatot beleértve a Baltimore ellen van a legrosszabb egyéni statisztikája 13 éves pályafutása során. A Ravens ellen Brady mindössze 58,6 százalékos pontossággal passzolt, ráadásul ez az egyetlen gárda, amely ellen többször adta el a labdát (interception, 8), mint ahány hatpontos gólt érő átadást (touchdown, 7) jegyzett. A Ravens oldalán továbbra is az a kérdés, hogy
Ray Lewist
, a gárda 37 éves klasszis védőjét vajon utoljára látják-e a szurkolók, korábban ugyanis bejelentette, hogy a szezon végén befejezi pályafutását.
A Főcsoport-döntők programja (magyar idő szerint):
Amerikai főcsoport (AFC):
New England Patriots - Baltimore Ravens,
hétfő 0.30
Nemzeti főcsoport (NFC):
Atlanta Falcons - San Fransisco 49ers,
vasárnap 21.00