Emlékcsarnokkal tisztelegnek az egykori szegedi professzorok előtt a TIK-ben


A Szegedi Tudományegyetem három egykori professzora előtt tiszteleg a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában berendezett kiállítás, melyen személyük mellett munkásságukkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Évfordulós emlékcsarnok címmel, immár hagyományszerűen nyílt a szegedi egyetem egykori professzorait bemutató kiállítás kedd délután a TIK átriumában. A tárlat ezúttal
Benkő László
nyelvész születésének 100. évfordulójára,
Gyulai Zoltán
fizikus születésének 125. évfordulójára,
Huszti József
klasszika-filológus születésének 125. évfordulójára emlékeznek meg rövid életrajzukkal és a műveikből nyílt tárlattal. A három tudós közül egyet minden alkalommal az egyetemen dolgozó, "szellemi örökségét" továbbvivő professzor mutatja be: Benkő László nyelvészről ezért Békési Imre tartott rövid beszédet elődjéről. "A főszereplők itt nem mi vagyunk, hanem a professzorok, akikről az itt megtekinthető dokumentumok mesélnek" - hangsúlyozta. Benkő László kerek egy évszázada, 1912. augusztus 7-én született Szegeden, diplomázását követően Nyíregyházán és Sopronban, majd a Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán dolgozott. Munkássága három fő területre, a stilisztikára, a lexikográfiára és a nyelvművelésre terjedt ki, számtalan tanulmányt publikált a szegedi egyetemen is. Fő műve a Juhász Gyula Szótár 1972-ben jelent meg. Szeged után három évig a pozsonyi egyetemre hívták vendégprofesszornak, majd Magyarországra hazatérve nyugdíjba küldték. A professzor 82 éves korában hunyt el tartalmas életutat tudva maga mögött. A három tudós munkásságot bemutató tárlatok a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában tekinthetjük meg.