Vízilabda: mind a négy férficsapat esélyt lát a kupaelsőségre

Az elődöntőbe jutott férfi vízilabdacsapatok mindegyike úgy ítéli meg, hogy megnyerheti a 4. Theodora Magyar Kupát, amelyért a hétvégén szállnak medencébe a Komjádi uszodában.
A hétfői sajtótájékoztatón
Gyöngyösi András
, a Debrecen és
Kovács István
, az elődöntős rivális Szolnok vezetőedzője, illetve
Földi László
, a bajnoki címvédő Vasas, és
Vincze Balázs
, a tavalyi kupagyőztes A-Híd Szeged, vagyis a szombati második párharc szereplőinek szakvezetője egyként azt hangoztatta, hogy bár természetesen tisztelik ellenfelüket, saját gárdájukat várják a vasárnapi döntőbe.
Martin György
, a sportági szövetség elnöke elmondta, hogy a harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést, az elődöntők vesztesei egyformán bronzérmesek lesznek. Kitért rá, hogy míg korábban általában a Szőnyi úti uszoda adott otthont a kupadöntőnek, az idén oda a katasztrófavédelmi előírások miatt legfeljebb hatszáz embert engedhetnének be, ezért választották a 2012-es helyszínnek a főváros legnagyobb uszodáját, a Komjádit, ahová ingyenes a belépés valamennyi mérkőzésre. A tájékoztatón elhangzott, hogy ha a döntő négy negyed után is döntetlenre állna, kétszer három perc hosszabbítás következik, további egál esetén pedig büntetődobások határoznak a győztesről.
Kemény Dénes
, a válogatott ez év végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya arról a sajátosságról beszélt, hogy az idei négyes döntőben tíz és tizenöt között lesz a csapatokban szóhoz jutó idegenlégiósok száma. Ezt szakmai problémaként értékelte, egyúttal hangot adott annak a reményének, hogy a tendencia javulni fog. Vagyis - megfogalmazása szerint - bárki lesz is az utóda a válogatott kispadján, az többekkel is tud majd számolni a remélhetőleg fejlődő utánpótláskorú magyar vízilabdások közül, akik klubcsapataikban is mind nagyobb mértékben szorítanak majd helyet maguknak. A férfiakhoz hasonlatosan a női pólósok is a 4. Theodora Magyar Kupáért játszanak, szintén a Komjádiban. A hölgyeknél ugyanakkor a Dunaújváros, a Szentes és a címvédő BVSC szakvezetői egybehangzóan a negyedik résztvevőt, a bajnok Egert említették toronymagas esélyesként, amely az ob I-es siker után - a pénteki elődöntőt követően - a vasárnapi fináléban története első hazai kupagyőzelmét szerezheti meg.
A kupa négyes döntőjének programja:
férfiak: szombat, elődöntők:
Debreceni VSE - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 16.30 A-HÍD Szeged VE - TEVA-Vasas 18.15
vasárnap:
döntő 12.20
nők: péntek, elődöntők:
Dunaújvárosi Főiskola-Mex Motors - ZF-Eger 18.30 BVSC-Zugló - Hungerit-Szentesi VK 20.00
vasárnap:
döntő 10.00