Sport

Röplabda: verhetetlen az SZTE EHÖK SE női csapata

2012. november 27., kedd
Röplabda: verhetetlen az SZTE EHÖK SE női csapata

Immár hetedik mérkőzésén nem talált legyőzőre a az NB II Keleti csoportját vezető SZTE EHÖK SE női röplabdacsapata. Szél Márta tanítványainak ezúttal a jászberényiek "estek áldozatul".

A mérkőzés előtt

Szél Márta

fegyelmezett és figyelmes védekezést kért játékosaitól, hiszen a JRK magas játékosokkal rendelkezik, centerben és szélen is gyors labdákkal játszanak. A nyitás-nyitásfogadásra szintén felhívta a figyelmet, hiszen ezekből a legkönnyebb pontot szerezni, de veszíteni is -

olvasható a Hökkentő.hu beszámolójában

. Remekül kezdtek a hazaiak, már a mérkőzés elején sikerült három pontos előnyre szert tenniük (4-1). Ezután kicsit visszakapcsoltak és magukra engedték az ellenfelet, sőt a vezetést is átengedték a JRK-nak (8-9). A vendég előny azonban nem tartott sokáig, a szegedi lányok remekül nyitottak és az ütések is rendre a vendégek térfelén landoltak (12-11). Egy finom ejtés és két remek nyitás után újra magabiztos volt az előny (16-12). Kisebb kapkodást lehetett felfedezni az EHÖK SE játékában és ismét felzárkózott a jászberényi csapat (20-20). A végjátékban Szél Márta taktikus cseréjének köszönhetően magabiztosan, 25-22-re hozta a szettet a Szeged.

TOBORZÓ!

Az SZTE EHÖK SE női röplabda-szakosztálya továbbra is várja lelkes játékosok jelentkezését a csapatba! Az érdeklődők Páder Zsófia szakosztályvezetőnél érdeklődhetnek a részletekkel kapcsolatban. Az edzések helyszíne a Hattyas sori labdás D terem.

A második szett is parádésan kezdődött (5-1), ám a lendület hamar megszakadt, a vendégek sorra ütötték a pontokat. Bejöttek az ütéseik és a blokkjuk is a helyén volt. Először a meccsen két ponttal vezettek (7-9), majd kihasználva a hazaiak hibáit, 7 ponttal léptek el (10-17). Az EHÖK SE viszont ezt nem hagyta annyiban,

Fürdök

nyitásainak és

Molcsányi

mezőnymunkájának köszönhetően zsinórban 6 pontot szerezve jött vissza a szettbe. Sikerült a felzárkózás, s a szett végét nagy csatában 26-24-re nyerték. A harmadik szett már szorosabban indult, felváltva zajlott a pontvadászat (5-5). Összeszedett játékot mutatva, egymással jól kommunikálva, hatékonyan és figuratívan támadva a hazaiaknak sikerült felülkerekedni az ellenfelükön. A szett közepén kétpontos előnyre tettek szert (16-14), s innentől esélyt sem adtak a jászberényieknek, magabiztosan 25-17-tel fejezték be a mérkőzést, s zsebeltek be ismét 3 pontot. Az SZTE EHÖK SE női röplabda csapata következő mérkőzését hazai környezetben, december 2-án, vasárnap 17.30-kor, a Hattyas sor "D" termében játssza, az ellenfél a tabella 7. helyezett egri csapata, a GRAPE VITAL.

Női röplabda NB II Keleti csoport, 7. forduló:

SZTE EHÖK SE - Jászberényi RK 3-0 (-22, -24, -17)

Szeged, Egyetemi Sportközpont, Hattyas sor, 70 néző. Vezette: Szabó A., Baracsi J.

SZTE EHÖK SE:

Páder, FÜRDÖK, CSINTALAN, Szabó, Morvai, MOLNÁR A.

Csere:

MOLCSÁNYI P. (liberó), Neizer, Huszta, Krcelic, Péteri.

Edző:

Szél Márta. Szél Márta:

"Ismét nagyon hatékonyan blokkoltunk, s több cserejátékost is bevihettem, akik élve a lehetőséggel nagyszerűen helytálltak. Gratulálok a csapatnak, a második szettben gyönyörűen felálltak, győzött a nagyobb akarat és a küzdeni tudás!"

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.