Kultúra

Megnyitják Munkácsy szalonjának ajtajait

2012. november 8., csütörtök
Megnyitják Munkácsy szalonjának ajtajait

Kinyílnak Munkácsy Mihály palotájának kapui november 11-én: a kultikus párizsi Munkácsy-szalon hangulatát idézik meg a Móra Ferenc Múzeum dísztermében. Közeli barátja, Liszt Ferenc művei is felcsendülnek majd a vasárnap 17 órakor kezdődő hárfaesten.

„Igazad van. Csak csináld, ahogy jónak gondolod. Én majd festek.” Ezekkel a feleségéhez intézett szavakkal húzta ki magát

Munkácsy

a párizsi szalonjukban tartott estélyek, bálok megszervezése alól Harsányi Zsolt regénye szerint. Minden pénteken nagyszabású fogadásokat tartottak a Rue Legendre 6. szám alatti palotában, ahol jelent volt a francia művészi és politikai elit színe-java, valamint itt mutatták be a frissen elkészült Munkácsy-remekműveket. A Móra Ferenc Múzeum dísztermét egy estére „Munkácsyba” öltöztetik: a falakon függő remekművek között idézik meg az igazi, 19. századi párizsi szalon-hangulatot. Az este folyamán

Razvaljajeva Anasztázia

hárfaművésznő játssza majd többek között

Liszt Ferenc

műveit, aki Munkácsy egyik közeli barátja volt hosszú éveken keresztül. A zenedarabok között Munkácsy életrajzi regényéből hallhatnak részleteket az érdeklődők. A szalonhangulat mellett más különlegességet is tartogat a vasárnap: ezen a napon tekinthető meg utoljára Szegeden a Golgota, melyet másnap Debrecenbe szállítanak majd.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.