Kajak-kenu: péntekig kell fizetniük a szerbeknek Janicsért


Amennyiben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) péntekig nem kapja meg a szerbektől a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasáért kért 150 ezer eurós (42 millió forint) "felkészülési hozzájárulást", a sportoló két évig nem versenyezhet.
"Nagyon sajnálnám, némi erkölcsi dilemmát is okoz, de
Janics Natasának
ki kell hagynia két évet, ha péntekig nem fizet a szerb szövetség. Eddig sem pénz, sem megkeresés nem érkezett tőlük" - nyilatkozta kedden
Baráth Etele
, az MKKSZ elnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A sportvezető hozzátette: információi szerint a nemzetközi szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz, ha a két szövetség nem képes megegyezni egymás közt november végéig. "Kiskapu nincs, az állampolgárság megszerzésével sem, az egyetlen megoldás, ha utalnak a szerbek" - fogalmazott Baráth Etele. A 30 éves Douchev-Janics Natasa szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje,
Andrian Douchev
állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. A Digi Sporton elhangzott beszélgetésben szóba került az MTK-tól távozó sikeredző,
Fábiánné Rozsnyói Katalin
esete is. Ezzel kapcsolatban Baráth Etele elmondta, hogy a szakember és tanítványai, a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyes tagjai másik egyesületet találtak. "Úgy tudom, megegyeznek a Vasassal, amelynek elnöke mindent megtesz a leigazolásukért. A szövetség kérése viszont az, hogy akkor egy komplex szakosztály jöjjön létre náluk, utánpótlással együtt" - jelentette ki az MKKSZ elnöke.