Labdarúgás: Hüvös Gábor az NB III-as Tisza Volán új edzője


A Mórahalom elleni szombati megyei rangadón már Hüvös Gábor irányítja az NB III-as szegedi csapatot. A szakember emellett az FK 1899 Szeged vezetőedzője is marad.
A Tisza Volán SC Szeged felnőttcsapatának kispadján
Buchholcz Gábor
vezetőedző távozása után a – vezetőség által tervezett – háromhetes átmeneti időszak, melyet
Halkó Pál
irányításával teljesített a csapat, lejárt. Hétfőtől
Hüvös Gábor
UEFA „A” licences szakember veszi át a csapat vezetőedzői posztját – tudatta a klubvezetés sajtóközleménye. Hüvös Gábor 13 éve a Tisza Volán SC utánpótlásedzője, a legutóbbi idényben bajnokságot nyert az egyesület U19-es csapatával, korábban bronzérmet az országos I. osztályú bajnokságban szereplő U 13-as gárdával. Hüvös Gábor elé – továbbra is szegedi kötődésű, elsősorban saját nevelésű játékosokkal – az NB III-as tagság megtartását tűzte célul a Tisza Volán SC szakvezetése – így az egyesület nyilatkozata. A SZEGEDma.hu megkereste Hüvös Gábort is. Az FK 1899 Szeged megyei I. osztályú gárdájának jelenlegi trénere úgy nyilatkozott, a megegyezés értelmében az év végéig mindenképpen ő viszi tovább a szakmai munkát az NB III-as csapatánál is (azaz ő vezényli a kék-feketéket Mórahalmon, majd a Dabas elleni bajnokin is), a folytatásról pedig majd később egyeztetnek. „A Tisza Volán SC-nél lettem a főiskola után edző, ott váltam azzá, aki vagyok. Most, mikor a felnőttgárdánál szükség volt rám, természetesen örömmel mondtam igent. Hosszú évekig volt rá példa, hogy két helyen is részt vettem szakmai munkában, hiszen utánpótlásedzőként a Tisza Volán trénere voltam, miközben az FK csapatánál is vezettem az edzéseket. A lehetséges átfedéseket, időpont-ütközéseket a megye egyes csapatomnál kollégáim,
Dóra János, Turján György
és
Lednitzky András
segítségével hidaljuk át” – mondta el portálunknak az edző.