A mozgóbér befagyasztása megosztja az érdekvédőket

Az egészségügyi dolgozók mozgóbérének befagyasztása a Népszabadság szerint megosztja az érdekvédőket.
Éger István
, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a lap hétfői száma szerint azt mondta, határozottan rossz üzenet az orvostársadalomnak, ha jövőre sem lesz része az alapbérnek az egészségügyben végrehajtott béremelés. Hozzátette: még nem kezdődtek meg a tárcával a béremelés folytatásáról szóló egyeztetések.
Papp Magor
, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint ugyanakkor már zajlanak az egyeztetések - írja a lap Papp Magor csütörtöki tájékoztatójára hivatkozva. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke úgy nyilatkozott, számít a kormányzati béremelés következő lépcsőjére. Ígéretet kaptak, hogy 2013-tól új bértáblát vezetnek be, és ha ez teljesül, akár értelmét is vesztheti a mostani, kifogásolt javaslat - mondta. A mozgóbér befagyasztását elég nagy gondnak érzi
Balogh Zoltán
, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke is. Szerinte most nagyon összecsúsznak a bértáblák. Ám, ha ez az intézkedés lenne az ára annak, hogy a kormány rendezze a főiskolát és egyetemet végzett szakdolgozók bértábláját, akkor ebben alkuképes lenne a kamara. Kalkulációi szerint ehhez mintegy 6 milliárd forintra lenne szükség.