Storcz Botond márciusig biztosan kapitány marad

Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya márciusig biztosan a posztján marad - többek között erről beszélt az M1 pénteki, Ma reggel című műsorában Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke.
A magyar válogatott 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet szerzett augusztusban a londoni olimpián, majd ezt követően, a múlt héten Baráth egy televíziós interjúban azt mondta: szerinte a jövőben inkább szakági vezetőkre lenne szükség a sportágban, mint egyszemélyi szakmai vezetőre. "A műhelyekben hiszek az erős központosítással szemben. Kérdés tehát, egyáltalán megmarad-e a szövetségi kapitányi poszt." - fogalmazott akkor. Erre reagálva Storcz szerdán - szintén a Ma reggelben - azt mondta: "Egy hónap sem telt el az olimpia óta, úgy gondolom, nem a leváltásomról kellene most beszélni. Az olimpia eredményessége nem támasztja ezt alá." "Augusztus 30-án, amikor
Botond
még szabadságon volt, az elnökség felkérte őt gyakorlatilag arra, hogy hosszabbítsa meg a szerződését, addig, amíg az elnökség mandátuma tart, jövő márciusig. Ebből adódóan elégedettek voltunk a munkájával, az olimpia egy sikertörténet volt, és egy négyéves munkát az olimpiának kell igazolni." - nyilatkozott pénteken reggel
Baráth Etele
szintén a Ma reggel című műsorban. Hozzátette: a kajak-kenu sport immáron ötödik olimpia óta tartó eredményességének egyik titka, hogy a következő játékok eredményességének érdekében a szakmai egyeztetések folyamatosan zajlanak. "Mindez nem valaki ellen, hanem valamiért történik, tehát az előrelépés záloga is egyben." - hangsúlyozta. A háromszoros olimpiai bajnok ex-kajakos, Storcz Botond 2008 decembere óta kapitánya a magyar válogatottnak, akkor négyéves szerződést kötött vele a szövetség.