Labdarúgás: elszenvedte első vereségét a Makó

Kiegyenlített mérkőzésen a hajrában szenvedte el első vereségét a Makó a labdarúgó NB III Alföld csoportjában a Dunaharaszti vendéglátójaként
A vendégek kezdték aktívabban a találkozót, nagy nyomás alá helyezve
Czirbus Gábor
kapuját, aki remekül állta rohamaikat. Gól nem született az első játékrészben, jóllehet a Dunaharaszti egy szabadrúgásból a kapufát is eltalálta. Fordulás után a több helyzetet is kialakítottak a makóiak, akik a 60. percre egyértelmű fölénybe kerültek: előbb
Magyar György
veszélyeztetett, majd
Kulacsik Tamás
kétszer is nagy erővel lőtt kapura -
Török
kapus azonban a helyén volt mindkétszer. A vendégek, kiszabadulva a szorításból ismét eljutottak a makói kapuig, azonban kihagyták helyzeteiket. Egészen a 80. percig, ekkor, szinte a semmiből,
Dabasi
góljával vezetést szereztek a Duna-mentiek, miközben a hazaiak reklamáltak, hiszen a helyzet úgy alakult ki, hogy a Kulacsik helyett csereként beállt
Bány Tamást
felrúgták, ám a játékvezető sípja néma maradt. Három perccel a vége előtt
Bánóczki Dániel
lábában maradt az egyenlítés, így maradt a 0-1
Labdarúgó NB III Alföld csoport 4. forduló:
Makó FC - Dunaharaszti MTK 0-1 (0-0)
Makó, 250 néző. Vezette: Béleczky (Sebestyén, Benedeczki)
Makó:
Czirbus - Rakonczai, Czibere, Gellér, Horváth G. (Tóth A. 46'), Kulacsik (Bány 75'), Puskás, Magyar, Horváth K. (Nagy A. 85'), Zámbori, Bánóczki.
Játékos-edző:
Bány Tamás.
Dunaharaszti:
Török - Rácz, Ughy, Rétsági, Dallos, Grimm, Kovacsik (Lázár 68'), Németh G. (Rebecsák 85'), Dabasi, Mészáros (Kerezsi 87'), Miholics.
Vezetőedző:
Króner Péter.
Gól:
Dabasi (80')
Sárga lap:
Horváth (18'), Magyar (26'), Czibere (80'), ill. Németh G. (29'), Grimm (43'). Bány Tamás:
"Úgy érzem az egy pontra teljes mértékben rászolgáltunk, azonban egy meg nem adott fault után kialakult helyzetből gólt lőttek a vendégek és így kikaptunk. Nagyon sajnálom, hogy így alakult."