Dorozsma is ünnepelt: Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak + FOTÓK


Minden megemlékezésnek, így a mainak is célja és szándéka, hogy a régi idők üzenete irányt mutasson a mának, segítsen nekünk, ma élő magyaroknak a számvetésben, hogy felemeljen, erőt és megerősítést adjon - hangsúlyozta ünnepi beszédében Kosik Dénes, Kiskundorozsma (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselője, a Dísz téren rendezett Szent István-napi ünnepségen.
Az ünnepi szentmise és a kenyéráldás után a polgárok átvonultak a térre, ahol a Himnusz elhangzása után megkezdődött az augusztus 20-ai műsor. Először
Gombos Antalné
szavalta el
Szuhanics Albert
Államiságunk ünnepe című versét, majd
Kosik Dénes
önkormányzati képviselő mondott beszédet. Azt taglalta, miért pont
István
király nevéhez fűződik az államalapítás. Ő volt az a vezető, aki rendkívüli műveltségével, széles látókörével, rátermettségével olyan átfogó, hatalmas rendszerben tudott gondolkodni és cselekedni, aminek része többek között az irányítás, szervezés, vezetés, a törvénykezés, az egyházi kapcsolatok, a belharcok megvívása, a nemzetiségi politika, a külországokkal való kapcsolatok rendezése. Mindezek alátámasztására a képviselő Szent István fiához,
Imre
herceghez írott intelmeiből idézett. Az első két intelemből egyértelműen leszögezhető: királyunk a hitet tette első helyre, így politikájában és gondolkodásában is az egyház ügye kiemelkedő helyen szerepelt. Mind a tíz intelemben a képviselő máig érvényes és elevenen ható bölcsességeket, a bel- és külpolitika számára is követendő megállapításokat, az állam legfelsőbb vezetésének alapvető követelményrendszerét, az államapparátus felépítésének vázát, az ország működtetésének és védelmének módozatait, az igazságszolgáltatás és ítélkezés alapjait, a nemzetiségi politika kezdeményeit vélte felfedezni. Végezetül Kosik Dénes leszögezte: Szent Istvánnak kiváló politikai ütemérzéke volt, időben felismerte az adott korszakban rejlő lehetőségeket, a belharcok letörésének, az egyházzal való kapcsolatunknak, a külországokkal kötött megállapodásoknak, az ország irányításának és védelmének, a szigorú törvénykezésnek a fontosságát, és ennek megfelelően cselekedett. Felismerte továbbá azt is, hogy saját maga számára nem az egyéni ambíciók, hanem az ország, azaz a közösség egésze a legfontosabb. István törvényeit, intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek ellen vétők szigorú megbüntetése, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta meg. A képviselő szerint királyunk legerősebb és legfontosabb üzenete számunkra, ma élő magyarok számára az lehet, hogy az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. Az ünnepség végén az önkormányzat, a pártok és társadalmi szervezetek képviselői a dísztéren helyezték el az emlékezés koszorúit.