Kajak-kenu: Vajda Attila bízik a hajrájában


Magyar részről egyetlen kenus, az olimpiai és világbajnoki címvédő Vajda Attila térdel hajóba a londoni olimpián. Az EDF Démász Szegedi VE kiválósága fő számában, C-1 1000 méteren, valamint C-1 200 méteren szerepel a Dorney tavon.
„
Attila
az a versenyző, akiből a tét a lehető legtöbbet hozza ki. Tavaly a hazai rendezésű világbajnokság, most pedig az olimpia lesz az, amely hihetetlen energiát mozgathat meg benne” –
Storcz Botond
szövetségi kapitány így összegezte a legfontosabb értékét a C-1 1000 méteren olimpiai címvédő kenusunknak, Vajda Attilának. Mert bizony Vajda nem az a típusú versenyző, akinek a legfontosabb pillanatban remeg meg a keze. Szereti a tétet és a kihívást, és mint mondja: képes az utolsó centikig tudatosan felépített pályával odaállni a nagy riválisok elé.
Útra fel!
Augusztus 4-én, vagyis szombat reggel indul a magyar kajak-kenu válogatott Londonba. A versenyzők és a csapat vezetői 6 óra 45 perckor találkoznak a Liszt Ferenc repülőtér 2/B terminálján.„Ismerem az ellenfeleimet, tudom, hogy mit tud
Brendel
,
Menkov
vagy éppen
Cal
, és persze tisztában vagyok a saját értékeimmel is. Jó felkészülést tudhatok magam mögött” – mondta Vajda Attila, aki úgy véli, a verseny elsősorban agyban dől el, így a fizikai felkészültség mellett sokat számít, hogy ki mennyire tud ott lenni fejben is. Vajda szerint, aki bejut a legjobb nyolcba, az mind esélyes a végső győzelemre, de ő hisz a nagy hajrájában, amelyet annyiszor megvillantott már a világversenyeken. Amikor a többiek már oxigénhiánnyal küzdenek, ő akkor is képes még egy lapáttal rátenni… Bízunk benne, hogy augusztus 8-án, a C-1 1000 méter londoni döntőjében is így lesz.