Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Kőrösi Anett


Új nyereményjátékot indítottunk azok között, akik július 8-ig a SZEGEDma.hu Jó Arcai lesznek! Közülük az, aki a legtöbb lájkot kapja a SZEGEDma.hu oldalán, két darab bérletet kap ajándékba a SZIN-re. Ismerősök, barátok: tessék figyelni portálunkat és lájkolni a cikkek alatt és a Facebookon is, hiszen a meglepetéseket csak a közösségi oldalon a portálunkat kedvencként bejelölt Jó Arcok között sorsoljuk ki!
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának harmadéves hallgatója mai Jó Arcunk,
Kőrösi Anett
. A 24 éves szegedi lány a magyar szak mellett vallástudományt is hallgat az egyetemen - egy zsidóságórára ellátogatva keltette fel érdeklődését ez a szak. A nyelvészet miatt lehet, hogy kicsit csúszni fog, szakdolgozatának témája azért már körvonalazódott benne: a homoszexualitás vagy a vámpírizmus irodalmi megjelenéseit foglalná össze. Mivel Szegeden született, és itt is él azóta, egyértelműnek tartotta, hogy az SZTE-t fogja választani. "Itt élnek a szüleim, itt nőttem fel én is, és az SZTE az egyik legjobb egyetem, miért mentem volna máshová?" - mondta Anett. Nem biztos azonban, hogy vallástudós lesz belőle: másik nagy álma, hogy egy cukrásztanfolyamot végezzen el, mivel édesszájú, és a sütés-főzés is megy neki. Szereti a fagyit is, főleg a sztracsatellát és a csokit, de a vaníliát kevésbé, mert szerinte nincs is íze. Tarján egy igen forgalmas cukrászdájában készítik szerinte a világ legfinomabb fagylaltját, csokis banán ízesítéssel. Az egyetem mellett a Tisza-parti város is igen közel áll Jó Arcunk szívéhez, főként a pezsgő élet miatt. Gyakran tartanak házibulikat a szaktársakkal, és a JATE Klubba is lejár néha. Korábban a Sing Singet is látogatta, de huszonnégy évesen úgy érzi, kiöregedett arról a helyről. A netet inkább csak szórakozásra és néha tanulásra használja, néha egy kis Facebookkal és Twitterrel is.