Szombaton döntés a magyar csapat összetételéről

A londoni csapat, illetve delegáció személyi összetételéről döntenek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén, melyen a küldöttek tájékoztatást hallgathatnak majd meg a felkészülés helyzetéről.
Az elfogadására váró javaslat szerint a küldöttséget
Borkai Zsolt
MOB-elnök vezeti, helyettese - egyben a csapatvezető -
Molnár Zoltán
, a MOB főtitkára. A csapatvezető helyettese
Nagy Zsigmond
, a MOB nemzetközi igazgatója. A küldöttségvezetés további tagjai:
Magyar Zoltán, Deutsch Tamás, Leyrer Richárd
és
Tóth Miklós
MOB-alelnökök,
Mihók Ildikó
marketing igazgató,
Szabó Bence
sportigazgató, valamint
Török Olivér
sajtóattasé. A magyar sportolók 24 sportágban mostanáig csaknem 160-an szereztek indulási jogot a londoni olimpiára. A közgyűlési előterjesztésben szerepel, hogy a londoni olimpiai csapat létszámban nem tudja elérni a pekingit (171), így a kísérői létszám is visszaesik. Ennek nyomán edzők, sportágvezetők, sportegészségügyi szakemberek számára a MOB a jelen állás szerint kicsivel több mint száz fő részvételét tudja biztosítani.