Középiskolai tanulmányi versennyel folytatódik a Szent-Györgyi-emlékév


A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi tanulmányi versenyt hirdet – középiskolás diákok 3 fős csapatainak jelentkezését várva. A fődíj külföldi utazás. Ez az egyik kiemelt programja az SZTE idei Szent-Györgyi-emlékévének.
Különleges Szent-Györgyi tanulmányi versenyt hirdet középiskolás diákoknak a Szegedi Tudományegyetem. Az újszerű tanulmányi verseny ugyanis a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterületet is érint. Azaz
Szent-Györgyi Albert
életművének tudománytörténeti feldolgozása mellett a Nobel-díjas kutató munkájához és a C-vitaminhoz kapcsolható tantárgyak – biológia, kémia, fizika – tanulmányi versenyének ötvözete. Az idén ősszel csúcspontjához érő versenyre a felkészülést az SZTE – az egyetem honlapjáról is elérhető – ajánlott olvasmányokkal, illetve irodalomjegyzékkel segíti. Az is egyedivé teszi ezt a tanulmányi versenyt, hogy a nevező középiskolák 3 fős csapatai megismerkedhetnek az SZTE és városának életével. A szegedi egyetem a Szent-Györgyi tanulmányi versenyt követően is szeretné tartani a kapcsolatot a diákokkal, a felkészítő tanárokkal, a középiskolákkal! A Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió magyar középiskolásai, valamint az egyetem bázisiskoláiban tanuló diákok számára hirdetett tanulmányi versenyről folyamatosan informál
. Az SZTE honlapjáról a versenyre szóló fölhívás és az ajánlott irodalom jegyzék is elérhető. Ebből az is kiderül, hogy a tanulmányi versenyre benevezni 2012. szeptember 15-ig lehet, a show-szerű döntőről televíziós műsor készül. A versenyt záró gálán értékes díjakat – például külföldi utazást, ösztöndíjakat, jutalmakat – kapnak a középiskolások. A SZTE Szent-Györgyi-emlékévének további programja: a Nobel-díjas kutatót bemutató kiállítás (július elejétől augusztus végéig az MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága székházában), a szegedi egyetem egykori professzorának emlékhelyeit bemutató kultúrtörténeti séta, a tudósi pályájához kötődő témákat felvonultató őszi Szabadegyetemem, az emlékkonferencia, a tenisz- és röplabdakupa, a színházi előadás és a koncertek, valamint többféle, az egyetemi hallgatóknak hirdetett pályázat. Szent-Györgyi Albert 80 éve márciusban bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”; e szegedi felfedezése részleteit a Nature című lapban 80 éve március 24-én publikálta; kutatói eredményeiért 75 éve december 10-én vette át a Nobel-díjat. 2012-ben, a többszörösen is jubileumi évben egykori kutatóját, oktatóját, rektorát és a tudományt ünnepli a Szegedi Tudományegyetem.
További információ a Szent-Györgyi tanulmányi versenyről, a jubileumi emlékévről itt olvashatók!A felhívás, valamint a verseny jelentkezési lapja itt tölthető le!