MSZP: Rogán Antal kiszolgálta "a Budapestnek ártó gépezetet"

Az MSZP szerint Rogán Antal, a Fidesz fővárosi képviselője, V. kerületi polgármester, a parlament gazdasági bizottságának elnöke kiszolgálta Orbán Viktor kormányfő "Budapestnek ártó gépezetét" azzal, hogy több új adót vezetett be a fővárosban.
Horváth Csaba
frakcióvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta,
Orbán Viktor
miniszterelnök amikor csak tehette, ártott a fővárosnak,
Rogán Antal
pedig, aki a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője lett, kiszolgálta ezt a gépezetet. Ugyanakkor esélyt szeretnének adni a belváros polgármesterének, ezért az MSZP-frakció egy "I love Budapest" feliratú pólót ajándékoz a politikusnak. A fővárosiak nem többet kérnek, hanem azt, hogy kevesebbet vegyenek el tőlük - tette hozzá.
Tüttő Kata
frakcióvezető-helyettes közölte: a panelprogram és az ökoplusz program teljes leállítása, a több tucat új adónem bevezetése, a bírságok emelése is hozzájárult ahhoz, hogy Budapestet több százmilliós kár érje. A képviselő a vízművekkel kapcsolatos előterjesztésről elmondta, nem avatták be őket a tárgyalás részleteibe, az ügy hátterében sok a bizonytalanság, az is lehet, hogy végül a kormány érdekköréhez kerül a vízmű. Horváth Csaba a tiltott közösségellenes magatartásokról szóló előterjesztésről közölte, ehhez a város vezetésének példamutatása is hozzátartozik, így jelen formájában nem szavazzák meg az előterjesztést.