Kézilabda: nem lehetetlen küldetés legyőzni a Veszprémet + SZAVAZÁS


Vasárnap délben örömünnepet ül a kézilabda Szegeden: a Veszprém már bajnokavatásra készül, a Pick azonban egyenlítene a párharcban, amire hazai pályán meg is van az esélye.
Az első mérkőzésen súlyos vereséget szenvedett Veszprémben a Pick Szeged, ám ez nem jelent semmit, teljesen új összecsapás várható vasárnap az újszegedi sportcsarnokban. A 33-22-es vereség oka részben a gyenge átlövőjátékban - a Bajnokok Ligája góllövőlistáját sokáig vezető
Fero Sulc
, illetve az egyik legnagyobb magyar fiatal tehetség,
Ancsin Gábor
mindössze egy-egy alkalommal tudott betalálni kísérleteiből -, a horvát
Mirko Alilovic
messze átlagon felüli védési mutatójában, illetve a védekezésbeli kihagyásokban is keresendők. Mindössze a két szélső,
Rajko Prodanovic
és
Vadkerti Attila
öt-öt találata jelzi, hogy a szélsőjáték és az indítások voltak a Pick leghatékonyabb fegyverei a bajnoki címvédő ellen, ám ez nagyon kevésnek bizonyult, a találkozó gyakorlatilag már a szünetre eldőlt. Úgy is fogalmazhatnánk, a Veszprémnek minden összejött, a Picknek szinte semmi... Ám csüggedésnek nincs helye, a szezonban már megmutatták
Skaliczki László
legényei, hogy a Veszprém sem legyőzhetetlen. "Javítunk! Egyenlíteni szeretnénk, és erre képesek vagyunk, az idei szezonban már bizonyítottuk ezt. Sikerült az ősszel legyőzni a Veszprémet, és most vasárnap is ezt szeretnénk. Közösen a szurkolókkal, együtt, hatvan percen keresztül harcolva" - nyilatkozta elszántan a csapatkapitány
Vadkerti Attila
. A szuperrangadó előtt idén is lesz szurkolói felvonulás. A menet 10.30-kor indul a Széchenyi térről (gyülekező: 10.15-kor), át a Belvárosi hídon a Sportcsarnokig. A szervezők kérnek mindenkit, hogy az alkalomnak megfelelő öltözetben (ha lehet, kékben) és a szurkoláshoz elengedhetetlen eszközökkel, dobokkal, dudákkal, kereplőkkel stb. felszerelkezve csatlakozzanak. Az élőzenét a Pick szurkolótábor rezesbandája, a Mórahalmi Fúvószenekar biztosítja. A derbire szerda óta lehet jegyet kapni az újszegedi sportcsarnok pénztárában délután 15-18 óra között. A belépő 2500 forint, cserébe a két csapat fergeteges hangulatú, Bajnokok Ligája-szintű összecsapását kapja a szurkoló. A bajnoki döntő második felvonását a SZEGEDma.hu is élőben közvetíti vasárnap déli 12 órától folyamatosan frissülő, online szöveges tudósítás révén.