Labdarúgás: parázs csatában sándorfalvi győzelem Ásotthalmon + FOTÓK


Sárga lapokkal színezett, kemény, küzdős meccsen tartotta meg egygólos előnyét a Sándorfalva, miközben az Ásotthalom tíz emberrel is végig szervezte a támadásokat.
A megye első vonalában igazi csúcsrangadón csapott össze Ásotthalom és a Sándorfalva. A hazaiaknak a bajnoki címért folytatott versenyben maradás, míg ellenfelüknek e versenybe való bejelentkezés volt a tét. A bajnoki tabella első helyén a forduló előtt 56 ponttal a Mórahalom állt, a második helyezett Ásotthalom ugyanennyi pontot gyűjtött. Az Algyő, ahogy a negyedik Sándorfalva is, szintén 52 pontos volt szombat kora délután. Ezért hát mondani sem kell, hogy nem kis tétje volt a rangadónak kilenc meccsel a bajnokság befejezése előtt. Az első félidő vendégakciókkal indult, egészen helyzetekig jutottak
Tóth János
tanítványai, ám az Ásotthalom lassan átvette az irányítást, de gól szerezni nem tudtak Szűcsék. Igazi harc folyt a gyepen, ami kissé megdolgoztatta a játékvezetőt is, repkedtek a sárga lapok. Ez a parázs hangulat pedig döntőnek bizonyult, hiszen a 44. percben második sárgával kiállították
Pataki Sándort
, a hazaiak meghatározó játékosát. Az 58. percben 20 méterről jutott szabadrúgáshoz a Sándorfalva.
Duba Tamás
lövése megpattant egy ásotthalmi védőn, így talált utat
Ábrahám
kapujába. A gól után tíz emberrel is mindent egy lapra feltéve rohamoztak
Hevesi Tibor
tanítványai, a felívelések, beadások domináltak. A vendégek taktikusan védekeztek, még néhány kontrát is vezettek, de százszázalékos gólhelyzet már nem született, így maradt az 1-0-s, rendkívül értékes sándorfalvi győzelem. Ennek megfelelően a tabella eleje így nézett ki szombat estére: a Mórahalom 59 ponttal (gyakorlatilag 62) vezet az 56 pontos Ásotthalom, az 55 pontos Sándorfalva és az 52 pontos Algyő előtt!
A megyei I. osztály 25. fordulójában:
Ásotthalom – Sándorfalva 0-1 (0-0).
Ásotthalom, 400 néző. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt.
Ásotthalom:
Ábrahám – Szűcs, Németh, Rencsár, Vastag B., Kothencz (Frank 73'), Hatvani, Pataki, Szlobodnyik (Papp 73'), Baji, Vastagh Sz.
Vezetőedző:
Hevesi Tibor.
Sándorfalva:
Vasas – Grósz, Lippai D., Túri, Kanász L., Molnár, Mihalkó M., Duba T. MIhalkó D. (Kiss P. 85'), Gémes (Bitó A. 88'), Mihalkó G.
Vezetőedző:
Tóth János.
Gólszerző:
Duba T. (58') Hevesi Tibor:
"Számomra érthetetlen módon és egyoldalúan kezdte el szórni a játékvezető a sárga lapokat. Ennek lett az eredménye a kiállítás. A szabadrúgás, amiből a gólt kaptuk, szintén nem volt jogos. A fiúk tíz emberrel is hősiesen küzdöttek, de nemigen adódott lehetőségünk."
Tóth János:
"A kemény, férfias játékot bírták a srácok, két év óta először sikerült legyőznünk az Ásotthalmot."