Rakéták és robbantások a Radnóti Gimnáziumban + FOTÓK


Elméletben és gyakorlatban ismerkedhettek a kémiával a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium növendékei. A „Meet the scientist” program szegedi állomásán előadással és látványos kísérletekkel népszerűsítették a természettudományokat.
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége, illetve Külügyminisztériuma kísérleti jelleggel, a világon elsőként Magyarországon, 2010-ben indította el a „Meet the scientist” (magyarul találkozz a tudósokkal) programot. Célja, hogy a műszaki és természettudományokat, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségeket népszerűsítése a magyar középiskolások körében. Az előző tanév sikerén felbuzdulva a programot a 2011/2012-es évben is tovább folytatták, a 11 vidéki és 7 fővárosi helyszínt érintő tudományos körút kedd délután Szegedre, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba is eljutott.
Hélium és kiralitás
A rendezvényen először
Zsigmond Ágnes
, a Szegedi Tudományegyetem Szerves Kémiai Tanszék egyetemi docense tartott előadást "A gyógyszerek tükörképei" címmel. Beszélt többek között a kiralitásról, a királis vegyületekről, melyek bár felrajzolva kísértetiesen hasonlítanak egymásra, hatásuk és tulajdonságaik mégis ellentétesek. Mint mondta, a királis katalizátorok kifejlesztéséért három tudós -
William Knowles, Nojori Rjodzsi
és
Barry Sharpless
- kapott Nobel-díjat, jelenleg ipari alkalmazásban szeretnék hasznosítani, újrahasznosíthatóságuk miatt ugyanis igen költséghatékonyak.