A hitelezők kevesebb alkalommal kezdeményeztek behajtást

Az idén január-februárban a hitelezők a korábbinál kevesebb alkalommal kezdeményezték pénzük behajtását - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lap kérdésére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara arról számolt be, hogy míg 2011. január-februárban összesen 97 ezer esetben kérték a hitelezők - a tartozás beszedéséhez szükséges - úgynevezett fizetési meghagyás kiadását, addig az idén ez az érték több mint 10 százalékkal 86 ezerre csökkent. A közjegyzői kamara vezetője szerint több tényező húzódhat meg a folyamatok mögött. Tóth Ádám a lapnak azt mondta: sokkal rövidebb lett a követelések behajtásának ideje, a korábbi fél-egy évhez képest manapság akár két hónap alatt is megindulhat a végrehajtás a nem fizető adós ellen. A kamara vezetője szerint bizonyos követeléstípusok jóformán eltűntek. Tavaly a bankok még sokszor indítottak eljárást hitelkártya-tartozás miatt, az idén viszont alig akad ilyen procedúra.