Sport

Női futsal: jól küzdött a Fradi otthonában a SZAK

2012. január 30., hétfő
Női futsal: jól küzdött a Fradi otthonában a SZAK

Végig harcban volt a pontszerzésért a Szegedi AK-Boszorkányok NB I-es női futsalegyüttese a Ferencváros otthonában, végül szűk vereséggel távoztak a fővárosból.

Ősszel 12-5-ös győzelmet arattak Kiskundorozsmán, így hasonló gólparádéra készülhettek a zöld sasok a női futsal NB I 12. fordulójának fővárosi mérkőzésén. Azonban a Boszorkányoknál bekövetkezett edzőváltás új szemléletet hozott a csapat játékába, s akárcsak az Univerzum elleni legutóbbi találkozón, úgy a Ferencváros elleni is koncentráltabb védekezés jellemezte a szegedi lányok játékát. A kezdés így is kissé álmosra sikeredett, hiszen

Bozsik Nikolett

és

Szabó Anita

két találatával öt perc után már 2-0-ra vezettek a hazaiak. Kontratámadásokból veszélyeztetett a SZAK, s míg a Fradi sorra hagyta ki újabb lehetőségit, két perc alatt sikerült is egyenlíteni a házi gólkirálynő

Zimányi Kovács Anikó

és

Baksa Katalin

révén (2-2). A hajrában kiegyenlített küzdelem zajlott, azonban épp egy vendég időkérés előtt a félidő utolsó percében

Németh Beáta

vette be az egyébként remekül védő

Horváth Melinda

kapuját, így a hazaiak egygólos előnnyel mehettek szünetre (3-2). A folytatás lendületes játékot hozott mindkét fél részéről, számos helyzet maradt ki, mindkét kapus jó formában védett. A 26. percben Szabó Anita ismét kettőre növelte a Fradi előnyét, melyet a félidő derekán egy begyakorolt szabadrúgás-kombinációt követően újfent Zimányi Kovács faragott egyre (4-3). Egészen a legvégéig harcban volt az egyenlítésért a Szegedi AK, ám Szabó az utolsó percben megszerezte harmadik gólját is, így 5-3-ra alakítva a végeredményt. A vendégek részéről Horváth Melinda kapusteljesítményét, Zimányi Kovács Anikó két gólját és

Szalai Ágnes

védőmunkáját emelte ki

Cserenkó Szabolcs

vezetőedző, aki elmondta, a most következő kéthetes bajnoki szünet során a futsalteam Kiskunhalason vesz részt egy tornán, továbbá a nagypályán is megkezdik a felkészülést a Boszorkányok.

Női futsal NB I 12. forduló:

Ferencváros - Szegedi AK-Boszorkányok 5-3 (3-2)

Budapest, Budapesti Spartacus Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Perepatics, Mohácsi, Molnár Cs.

Ferencváros:

Lóderer - Ménesi, Szabó A., Németh B., Bozsik.

Csere:

Mátyás, Baki, Csík, Borsos, Sütőné, Ferenczi, Ágas.

Vezetőedző:

Deli Anikó.

SZAK-Boszorkányok:

Horváth M. - Szalai, Hódi, Baksa, Zimányi Kovács.

Csere:

Miklós, Németh Zsó., Pirót, Sipos, Harcel, Boros, Németh Zsa.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gólszerzők:

Bozsik (2'), Szabó A. (5', 26', 40'), Németh B. (20'), ill. Zimányi Kovács (15', 29'), Baksa (17'). Cserenkó Szabolcs:

"A dobogóra is esélyes kulturált ellenféltől kaptunk ki egy olyan mérkőzésen, ahol végig partiban voltunk a hazaiakkal. Kissé adok-kapok jellegű, ki-ki meccs is lehetett volna belőle, ha kicsit jobban koncentrálunk."

További eredmények:

Miskolci Szabadidőközpont - Kiskunfélegyházi Fornetti-Altro Mókusok 5-1 (3-1) Univerzum-Aramis - MVFC Berettyóújfalu Női I 1-6 (0-2) Galaxis NFE - Tolna-Mözsi FSE

halasztva

Szabadnapos: ELTE SE

A női futsal NB I jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

1.

Miskolci Szabadidőközpont

11

10

1

-

74

32

42

31

2.

Tolna-Mözsi FSE

11

8

1

2

53

25

28

25

3.

Univerzum-Aramis

12

7

1

4

63

35

28

22

4.

MVFC Berettyóújfalu Női I.

12

6

2

4

59

45

14

20

5.

Ferencváros

12

6

1

5

54

59

-5

19

6.

ELTE SE

11

3

-

8

35

64

-29

9

7.

Galaxis NFE

11

3

-

8

34

64

-30

9

8.

Kiskunfélegyházi Fornetti-Altro Mókusok

11

3

-

8

24

68

-44

9

9.

Szegedi AK Boszorkányok

12

1

1

10

32

84

-52

4

10.

Vesta SE (törölve)

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.