Vízilabda: káprázatos őszön van túl a Szeged Beton


A szegedi sportéletben kétségkívül az év sikercsapata a Szeged Beton. A gárda tavasszal 3. lett az OB I-ben, a nyáron megújulva pedig végigmenetelte az őszt.
A csapat sikereiben az erősítések - a világbajnok
Aljosa Kunac
, a magyar bajnok
Hegedűs Gábor
, illetve
Turzai Gábor
és
Bálint Gergő
- mellett e sikerszériában elvitathatatlan érdemei vannak a szinte utolsó pillanatban szerződtetett meglepetésedzőnek,
Vincze Balázsnak
. A fiatal mester hamar megtalálta a közös hangot csapatának tagjaival, hogy aztán egyszerre három fronton küzdve megmutassák országnak-világnak: Szegeden bajnokcsapat épül! Szeptember elején elképesztő széria vette kezdetét: Vincze mester vezetése alatt a gárda 30 mérkőzést vívott a Bajnokok Ligájában, a magyar kupában és az OB I-ben, messze többet, mint bármelyik hazai ellenfele, s az első 25 találkozón veretlenül, 23 diadal mellett mindössze 2 döntetlent játszva menetelt a csapat. Az összesített mérleg 30 mérkőzés, 26 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség, 370-213-as gólarány, a csapat listavezető az OB I-ben, csoportjában 2. helyen áll a Bajnokok Ligájában, é nem mellesleg megnyerte a magyar kupát. Mindez a szeptember 8. és december 14. közötti 93 nap termése, azaz Török Béláék átlagosan három naponta játszották mérkőzéseiket és érték el ragyogó sikereiket. Nem véletlen, hogy a Beton az év csapat lett Szegeden.
"Amikor augusztus végén Szegedre jöttem, akkor még nem tudtam hinni a csapatban, hiszen nem ismertem a játékosokat, de reménykedtem hasonló sikerekben, mint amiket végül eddig elértünk" - idézte fel a 4 hónappal ezelőtti kezdeteke a tréner a kedd esti Év sportolója díjátadón. "Egy hónap elteltével már az összes játékossal találkoztam, bár ez igen nehézkesen ment a csapat különböző tagjainak különböző elfoglaltságai miatt - úgy mint az Universiade-részvétel, a máltai bajnokság, vagy éppen az idegenlégiósok távolléte - így összesen nyolcan kezdtük el a felkészülést. A kotori első BL-selejtezőkörre már ketten tudtak csatlakozni, velük a repülőtéren találkoztunk -
Molnár Tamást
is vártuk Máltáról, ám ő végül akkor még nem tudott csatlakozni. Aztán nagyon szépen elindult a szekér, amit 25 mérkőzésen keresztül veretlenül tudtunk húzni. Maximalista vagyok, ezért azt kell mondjam, sajnos a vége ezzel a két Vasas-meccsel a Bajnokok Ligájában nem úgy sikerült ahogy terveztem, a hat lehetséges pontból egyet sikerült elérnünk, de megmaradt ugyanúgy az esélyünk a továbbjutásra. Sikerült történelmi győzelmet aratnunk a magyar kupában - ugyan nem az újszegedi sportuszodában, hanem a fővárosban a Szőnyi útiban, ahol jómagam 8 évig tevékenykedtem. Nagyon sok mérkőzésen, hosszú úton vagyunk túl, és nagyon sok mérkőzés, és nagyon hosszú út vár még ránk. Úgy érzem, amikor tavasszal a bajnokságnak vége lesz, bajnokcsapatot ünnepelhet majd Szeged" - mondta bizakodóan Vincze Balázs, aki az Év csapata díj kapcsán nem feledkezett meg előde,
Kásás Zoltán
érdemeiről sem, s a gálán életműdíjjal emlékeztek meg a sikerek legfőbb letéteményeséről, a július 9-én elhunyt Körtvélyessy Péter klubelnökről.

Kétségtelen, hogy a csapat teljesítménye és sikerei mellett a sikerkovács edző személyiségének is szerepe van abban, hogy a gárda egyre népszerűbb, s bizony az újszegedi sportuszoda meccsről meccsre egyre szűkebbnek bizonyul, annyian látogatnak ki biztatni kedvenceiket, s a mester soha nem felejti el kiemelni a szurkolók fontosságát. Így tehát nem csak az edző és a játékosok kapcsolata harmonikus, de a csapaté és a szurkolóké is. Mint Vincze Balázs elmondta, a csapat most három hét pihenőt kapott, az idegenlégiósok hazautaztak az ünnepekre, többen síelni vannak a környező országokban, s ő maga is családjával sílécre kap az év hátralévő részében. Reméljük sikerül kikapcsolódniuk a szegedi hősöknek és mesterüknek, hogy káprázatos őszi sikerszériájukat tavasszal is magabiztosan folytathassák!
