Szatmári Imre a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője + FOTÓK


Szatmári Imre irányítja csütörtöktől a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője szerdán Szegeden. A megyei igazgatóság eddigi vezetője, Huszár Tibor ezredes igazgatóhelyettesként folytatja a munkát.
Bakondi György
elmondta: a korábbi Bács-Kiskun megyei igazgató,
Szatmári Imre
alezredes tapasztalt, felkészült, széles körű ismeretekkel, védekezési, rendkívüli helyzeti tapasztalattal rendelkező vezető. Az átalakuló védekezési rendszerben az ő rutinja jelentős segítséget nyújt abban, hogy a Csongrád megyében jelentkező veszélyhelyzetek kezelése megfelelően történjen - tette hozzá. Az új igazgató az áthelyezés kapcsán az MTI-nek elmondta: szerencsés helyzetben van, eddig ugyanis a szomszédos megyében dolgozott, így ismeri a Csongrád megyei viszonyokat. A két megye eddig is számtalan alkalommal együttműködött, közös feladataik voltak és vannak, így a vízkormányzás, a belvíz kérdésében, vagy a kiterjedt erdők védelmében. "Azt kell, hogy mondjam, elismerésre méltó az a munka, ami eddig zajlott Csongrád megyében (...), az itt lévő vezetői állományban teljes mértékig megbízom".