Lemondott Tápai - Új kihívást keresett, mert nem talált partnerre a polgármesterben


Tápai Péter, az IKV vezérigazgatója levélben kérte a szegedi városi közgyűlést - mint a munkáltatóját -, hogy közös megegyezéssel 2011. december 31-ével szüntesse meg a határozott idejű munkaviszonyát.
Tápai Péter
a polgármesterrel,
Botka Lászlóval
egyeztet felmondásának részleteiről. Úgy tudjuk, a Csongrád Megyei Kormányhivatal égisze alatt folytatja pályafutását 2012-től. Frissítve: Tápai Péter nyilatkozatban részletezte lemondásának indokait, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét alább olvashatják. "Lemondásom okai: politikai támadások értek, szakmai elképzeléseimet csak lassan, vagy egyáltalán nem tudtam keresztülvinni, s nem tagadom, új kihívást jelentő feladatot találtam. Nagyon sok munka van abban, nekem, illetve az IKV csapatának, hogy a helyiség-bérbeadási javaslatról szóló rendelet átment a legutóbbi közgyűlésen, ám ehhez hat hónap kellett. Ilyen tempóban töredékét sem végzem el azoknak a feladatoknak, amit elterveztem. Többször volt konfliktusom a polgármesterrel, komoly vita alakult a vagyonhasznosítási díjról, a város sokkal többet kért, mint az elfogadott üzleti tervben szereplő tétel. Az IKV Zrt. kezelésében lévő önkormányzati tulajdonú lakások száma több mint négyezer, kétezer felett van a nem fizetők, illetve lemaradók száma - ötszáz embernek van 2 éve lejárt tartozása. Örököltem több mint 300 millió forint lejárt bérletidíj-hátralékot. Ezeknek a problémáknak a megoldása nem lehetséges a városvezetés együttműködése nélkül. A jelenlegi polgármester és hivatala nem partner az elképzeléseim megvalósításában, ez viszont lehetetlenné teszi a munkámat. Ismert hogy a belvárosi üzletbérlők díjmérséklési kérelme, a 30 százalékos csökkentés az IKV-nak körülbelül évi 500 millió forint bevételkiesést okozott volna. Erre is megvolt a kezdeményező javaslatunk, de semmi érdemi lépés nem történt. Az IKV gazdálkodását eredményesen adom át, kívánom, hogy folytatódjon a megkezdett munka, és sikeres együttműködést kívánok minden partnerrel!"