Kézilabda: a Füreddel hangol Montpellier-re a Pick


Csaknem egy éve, hogy a Balatonfüreddel hazai környezetben megmérkőzött a Pick, s a plüssállatok záporával indult meccsen sima győzelmet aratott. Plüssök idén is lesznek - várhatóan győzelem is.
Bár egy évvel ezelőtt, december 12-én tízgólos parádés győzelmet aratott a Skaliczki-csapat, előtte idegenben egygólos vereséget szenvedett, s az idei szezonban is a füredi találkozó elég nyögvenyelősre sikeredett, ám sikerült elhozni a két pontot. Várhatóan a zsúfolt szerda esti sportprogramban a Szeged Beton parázs viadalának remek levezetője lesz a Pick bajnokija 18.45-től. A frissiben az év junior játékosának választott jobbátlövő,
Ancsin Gábor
tisztelettel nyilatkozott a nemzetközi kupában is érdekelt ellenfélről. "A Balaton-partiak alig egy hete az EHF-Kupában hazai pályán legyőzték a francia bajnokság egyik élcsapatát, a Dunkerque együttesét, ami tiszteletparancsoló eredmény. Mivel a szerdai lesz az utolsó hazai meccsünk az évben, ezért mindenképpen egy szép sikerrel szeretnénk elköszönni a szurkolóinktól. Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen több a sérült és a beteg is a csapatunkban, de én bízom benne, hogy jól jön majd ki a lépés és legyőzzük a Balatonfüredet" - nyilatkozta a nyáron igazolt balkezes tüzér.
Online
A Pick Szeged idei utolsó hazai mérkőzéséről folyamatosan frissülő, online, szöveges tudósításban számolunk be szerda este 18.45-től. Szurkoljon velünk a monitor előtt a szegedi győzelemért!A gárda továbbra sem száz százalékos állapotú.
Nagy Norbert
sérülése miatt az év hátralévő részében már biztosan nem jut szerephez sem szerdán, sem vasárnap Montpellier-ben.
Törő Szabolcs
továbbra is lábadozik,
Dusan Beocsanin
válla pedig továbbra is kezelésre szorul, immár hónapok óta.
Mikler Roland
tüszős mandulagyulladással küzdött, emiatt az Orosháza ellen nem is játszhatott, s bár már jól van, orvosa tanácsára a Füred elleni meccset is csak kívülről szemléli. A mérkőzésre szerda este a Szeged Beton Vasas elleni Bajnokok Ligája mérkőzését követően, 18.45-től kerül sor az újszegedi sportcsarnokban.
„Dobj egy plüssállatot!”
A hagyományokhoz híven idén is meghirdeti a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a „Dobj egy plüssállatot a gyerekekért!” akciót. Arra kérik a szurkolókat, hogy az idei utolsó hazai mérkőzésre, a szerdai Balatonfüred elleni bajnokira hozzanak magukkal egy-egy plüssállatot, amelyet a szpíker jelzésére dobjanak a pályára a mérkőzés előtt. A jótékonysági akcióra 2009 óta kerül sor, mindig az utolsó hazai bajnoki meccsen - ez idő alatt rengeteg játék gyűlt össze. Idén a plüssjátékokat a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatóságának ajánlják fel a szervezők. Mint tájékoztatásukból megtudtuk,
Szügyi János
igazgató nagyon örült a megkeresésnek, és elmondta, hogy szívesen fogadnak minden ilyen felajánlást.