Hrepkával és Völgyivel karácsonyozott a Tisza Volán SC + FOTÓK


Barátságos mérkőzéseket rendeztek, és számtalan díjat adtak át a Tisza Volán SC labdarúgó-szakosztályának hagyományos ünnepi rendezvényén.
Az újszegedi sportcsarnokban a Tisza Volán SC labdarúgó-szakosztálya – a Szegedi Sport és Fürdők Kft. együttműködésével - immár 19. alkalommal tartotta meg karácsonyi évzáróját. A szerdai program során kora délutántól egymás után léptek pályára az egyes korosztályok félórás mérkőzéseken. Másodízben szerepelt a programban az anyukák focija, nagy közönségsikert aratott. Az Old Star csapatban az NB I-ben szereplő egykori volánosok (
Vágó Fanny
– MTK,
Völgyi Dániel
– Győr,
Búrány Zoltán
– Szombathely,
Bali Péter
– Siófok,
Szélpál Tamás
– Békéscsaba,
Hrepka Ádám
– Paks) játszottak a felnőttcsapat ellen, majd osztották ki aláírásaikat a gyerekeknek. Az estébe nyúló gálát az ajándékok, különdíjak átadása zárta.
Halkó Pál
szakosztályvezető – aki külön kiemelte a résztvevők rekord létszámát, valamint korosztályaik utóbbi időben elért kiemelkedő sikereit - hosszasan invitálta a díjátadók (
Kővári Árpád
a Tisza Volán SC elnöke,
Cs. Tóth Zoltán
, az MLSZ területi igazgatóságának koordinátora,
Nemes István
technikai vezető és az Old Star csapat tagjai) elé a díjazottakat. A csapatajándékok körében a Mikulás-csomagokon kívül praktikus kellékek – labdák, bóják, edzőtrikók találtak gazdára.
Az egyéni ajándékokat az edzői ajánlások alapján a következők kapták:
2005-ös korosztály:
Szvétecz Konrád, Szűts Szilárd
2004-es korosztály:
Bogdán Bence, Babós Levente
2003-as korosztály:
Horváth Artúr, Guth Ádám
2002-es korosztály:
Kovács Marcell, Míg Tamás
2001-es korosztály:
Papp Milán, Vágó Gábor
2000-es korosztály:
Mészáros Tibor, Varga B. Ádám
1999/A korosztály:
Hevesi Milán, Kiss Roland
1999/B korosztály:
Kovács Bence, Szélpál Bence
1998-as korosztály:
Rádi Martin, Csanádi József
1997-es korosztály:
Fábián Adrián, Zádori Krisztián
U17 korosztály:
Komáromi András, Tóth Gergő
U19 korosztály:
Szecska Menyhért, Péter-Szabó Tamás
Felnőttcsapat:
Grünvald Attila, Faragó Bence
Kapus különdíj: Wilhelm Kristóf
(’99-es korosztály)
Tisza Volán SC „Hűségdíj”:
Dargó Balázs (16. évét tölti az egyesületben)
„Kalmár György-díj” (a 2001-11-es szezon gólkirálya):
Selyem Zsolt (’98)
„Tisza Volán Kölyök Reménység Díj”:
Zana Dávid (2001)
„Szalai István Vándorlabda”:
Forró Attila (’94)
Év edzője:
Lednitzky András
Év szponzora:
Sinus Kft. (Hortobágyi József)
Év szülői munkaközössége:
1999-es korosztály, Ruzsity László
A rendezvény támogatói:
Szegedi Sport és Fürdők Kft., Tisza Volán ZRt., CORA – Szeged, Kekon Kft., Tedi-Trade Kft., Continentál–Contitech Kft., Saller Márkakereskedés, Rabecz Géza egyéni kereskedő, Frittmann Borászat, Dreher.
