Labdarúgás: meglepetés a vásárhelyiek gyenge játéka

Az elmúlt hetek sikeres szereplése után az NB III-as forduló egyik negatív meglepetését a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgói okozták, akiknek a Tökölön mutatott gyenge teljesítménnyel esélyük sem volt a remélt pontszerzésre.
A mérkőzés értékelésére
Szűcs Róbert
edző vállalkozott a csapat hétfő esti edzése előtt. Elégedett lehetett ugyanakkor
Puskás János
a HFC III. trénere, hiszen csapata fölényesen győzte le a Csongrád II. gárdáját a megyei III. osztály vasárnapi játéknapján.
- Nagy reményekkel utaztak Tökölre, ahonnan azonban pont nélkül távoztak. Miben látja a vereség okait?
- Magam is nehezen térek napirendre a történtek után. Már útközben, a buszon is azt tapasztaltam, hogy a szokottnál fásultabb a társaság. Ez az öltözőben, majd a bemelegítés során is folytatódott. Próbáltam felpörgetni a társaságot, többször is megállítottam a bemelegítést, de ezek szerint nem igazán sikerült. Sajnos már a harmadik percben hátrányba kerültünk, amikor
Marton
mellett mentek el és a rövidre belőtt labdát a hazaiak támadója,
Langó
védőnket, Antalt megelőzve pörgette Kovács mellett a rövid sarokba. A korai gól után sokáig csak kerestük a helyünket a pályán. Eseménytelen mezőnyjáték folyt, ami a hazaiaknak megfelelő volt, nálunk viszont nem volt olyan vezéregyéniség, aki át tudta volna lendíteni a csapatot a holtponton. A szünetben a középpályás
Sipos
helyett a támadóbb szellemű
Pitit
küldtem pályára, de vele sem javult az előre játékunk. Bő húsz perccel a vége előtt a
Kökény - Krasznics
csere után már három támadóval próbáltunk javítani a helyzetünkön, de a csere után két perccel egy újabb amatőr gólt kaptunk. Ekkor Marton röviden fejelte haza a labdát, a tököli Riedl pedig a kimozduló Kovács és a hibázó védőnk között emelt az üres kapuba. A hajrában nekünk is voltak lehetőségeink, előbb
Domonkost
állították meg tévesen les miatt a játékvezetők, majd
Varga
gólba tartó lövése a kapu előtt keresztbe mozgó
Potlokáról
pattant le. Csalódott vagyok, de ezzel az enervált játékkal nem érdemeltünk pontot Tökölön.
- Ezzel a vereséggel messze kerültek a középmezőnytől is. Hogyan tovább?
- A hétfői edzés előtt először átbeszéljük a mérkőzés tapasztalatait és ezzel le is kell zárnunk a tököli találkozót. A beszélgetés utáni edzésre sok mozgással fűszerezett gyakorlatokat tervezek, nem fognak unatkozni a fiúk. A héten még további négy edzés vár a játékosokra, majd vasárnap következik a Monor elleni megmérettetés. Erről még korai lenne beszélni, az viszont biztos, hogy
Bárkányi
letöltötte büntetését és játszhat, viszont Potloka Tökölön kapott sárga lapja az ötödik volt, így ő a Monor elleni derbit kihagyja. Készülünk becsülettel, hiszen még három forduló van hátra és jó lenne minél több pontot gyűjteni - zárta a beszélgetést
Szűcs Róbert
a HFC edzője.
Labdarúgó NB III Alföld csoport 12. forduló:
Tököl VSK - Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (1-0)
Tököl, 100 néző. Vezette: Bathó.
Tököl:
Balázs - Agócs, Polgár, Hacker, Váradi - Riedl, Sipos K. (Dohány), Dévai, Palásti - Langó (Szirtesi), Juhász L. (Sebestyén).
Edző:
Nagy László.
HFC:
Kovács K. - Huszár (Major), Antal, Juhász I. S., Marton - Varga M., Sipos Z. (Piti), Bartyik, Kökény (Krasznics), Potloka - Domonkos.
Edző:
Szűcs Róbert.
Góllövők:
Langó, Riedl.
Labdarúgó megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 12. forduló:
Hódmezővásárhelyi FC III. - TSE Csongrád II. 5-1 (2-1)
Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Kasza.
HFC III.:
Fenesi (Dornstadter) - Tarnai, Tóth B., Mihály L., Benkő - Papp Cs., Ollé (Valach), Mészáros, Hanga (Ocskó) - Gábor S. (Zubák), Puskás (Török B.).
Játékos-edző:
Puskás János.
Csongrád II.:
Reinhardt Cs. - Pomázi, Kozma, Turi - Lakner, Rácz Cs. (Bodor), Muskó (Horváth T.), Meló, Reinhardt F., Varga A., Ormándi.
Játékos-edző:
Muskó László.
Góllövők:
Gábor S., Puskás, Papp Cs., Hanga, Mészáros, ill. Varga A.