A férfi vízilabda magyar kupa szegedi selejtezőcsoportjának nagyarányú szegedi diadallal véget ért döntője után ismét a Ferencvárossal kell megküzdenie a negyeddöntőben a Szeged Betonnak. Mint emlékezhetünk, a nyáron alaposan meggyengült Fradi sikerrel vette a szegedi selejtezők során a Szegedi Vízipólósuli, illetve az Orvosegyetem SC elleni találkozókat, a Szeged Beton azonban lehengerelte a zöld-fehéreket 18-5-re. Legutóbb pénteken bajnoki mérkőzésen hasonlóképp hengerelt Vincze Balázs együttese a népligeti FTC-uszodában, akkor 26 percen át nem tudott gólt dobni Ambrus Tamás alakulata, miközben Varga Péterék már 11-0-ra vezettek. A vége sima tízgólos győzelem, 13-3 lett a Tisza-partiak javára. Ilyen előjelekkel bizakodva várhatja a Szeged a párharcot. A legerősebb pár tagjaként szembekerült egymással a címvédő Honvéd és a Vasas a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, amelynek sorsolását hétfőn végezték el a szövetségben. A Szeged-Ferencváros párharcon kívül, a tavalyi döntős Eger a BVSC-vel, a Szolnok pedig a Péccsel vív meg a legjobb négy közé jutásért, először november 4-én, majd a másnapi visszavágón. Az elődöntőket november 12-én, a döntőt 13-án játsszák. A férfi vízilabda magyar kupa negyeddöntőinek párosítása:(az elöl álló csapat otthonában rendezik az első mérkőzést) Szeged-Beton VE - FTC-Fisher Klíma BVSC-Zugló - ZF-Eger PVSK-Füszért - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP Groupama-Honvéd - TEVA-Vasas-UNIQA