Összehangolt NAV ellenőrzés a virágpiacokon + VIDEÓ


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai összehangolt ellenőrzési sorozat keretében vizsgálják a nagybani virágpiacokat – írta közleményében a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.
A pénzügyőrök és az adóellenőrök két nap alatt mintegy 200 vizsgálatot végeztek, amelyek gépjárművek ellenőrzésére, foglalkoztatottak bejelentésére, árueredet vizsgálatára, illetve nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítésére irányultak.
Több szabálytalanság
Az összehangolt fellépés célja a virág-nagykereskedelemmel foglalkozók figyelemmel kísérése, kiemelten az EU-n belüli forgalomra. A komplex akció során az adóhatóság olyan adatokat gyűjtött, amelyek alapján a kockázatosnak ítélt adózóknál további ellenőrzéseket is indíthat. A nagybani virágpiacra vágott és cserepes virágokat szállító kamionokat a Bevetési Főigazgatóság Járőr Igazgatóságának munkatársai megállították, a rakteret és a papírokat átvizsgálták. Továbbá a piac területéről kilépő forgalmat is ellenőrizték annak érdekében, hogy megállapítsák az árukísérő okmányok – számla, fuvarlevél – meglétét és szabályosságát. Ezzel egy időben az adóellenőrök a nagybani virágpiacon kereskedelmi tevékenységet folytatóknál adatgyűjtésre irányuló ellenőrzéseket végeztek, valamint vizsgálták a nyugta- és számlaadási fegyelmet és a kamionok kirakodását végzők szabályszerű foglalkoztatását.
Ellenőrzés, lefoglalás
Az adóhatóság több esetben tapasztalta, hogy a kamiont úgy rakodták le belföldön, hogy a fuvarokmányokon külföldi útvonal szerepelt, vagy az árut nem a belföldi úti célként megjelölt helyen, hanem valahol máshol pakolták ki. Előfordult olyan eset is, ahol több százezer forint készpénzes vásárlásról nem állítottak ki számlát. A kimenő forgalom ellenőrzése miatt több sofőr visszafordította kamionját a hiányosságok pótlása érdekében. Az eljárásban résztvevő végrehajtók az adótartozással rendelkező vállalkozásoknál helyszíni végrehajtást végeztek. Volt olyan eset, ahol a fennálló adótartozás fejében nemcsak készpénzt, hanem 11 millió forint értékű árukészletet is lefoglaltak és – a romlandó árura tekintettel – azt azonnal árverezték is.