Milliós cigarettaszállítmányt foglaltak le

Összesen 6 mesterkartonnyi cigarettát találtak a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei egy gépkocsi utasterében és csomagtartójában Ásotthalom külterületén szombaton a kora délutáni órákban - tájékoztatott Tuczakov Szilvána őrnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az egyenruhások két, egymás mögött haladó járműre figyeltek fel, amint a határvonal közelében haladtak a földúton. A gépkocsikat megállítva, és azokat átvizsgálva az egyikből 6 mesterkartonnyi, azaz összesen 3000 doboz, adózás alól elvont (külföldi zárjegyes) cigaretta került elő, melynek összértéke meghaladja az egymillió Ft-ot. A dohánytermékeket szállító jármű vezetője elmondta, hogy a másik gépkocsi vezetője és utasa kérte őt meg az áru szállítására, amit ők határozottan tagadtak, sőt állították, hogy nem is ismerik a sofőrt. Mindhárom személyt előállították, az ügyben a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága jár el - áll a közleményben.