Közélet

Lázár támogatja a mindennapi testnevelést

2011. október 27., csütörtök
Lázár támogatja a mindennapi testnevelést

Lázár János a köznevelési törvényhez módosító indítványt terjeszt elő, amelynek lényege, hogy az általános iskolákban bevezetésre kerüljön a mindennapos testnevelés, illetve hogy ahol az infrastrukturális lehetőségek engedik, ott ennek keretében az úszást mint alapkészséget sajátítsák el az általános iskolás diákok.

Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője minderről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen ott voltak a

Széles Sándor

mesteredző irányításával a városban készülő

Gyurta Dániel

és társai is.

Lázár János

szerint javaslatának elfogadása az úszósport számára is hatalmas jelentőségű lenne, hiszen jelentős utánpótlásbázist biztosíthatna a sportágnak. A polgármester hozzátette: Hódmezővásárhelyen a program már évek óta működik, minden vásárhelyi diák az általános iskolában megtanul úszni.

Szabó Tünde

, a Magyar Úszószövetség főtitkára a tájékoztatón elmondta: a legjobb közegben dolgozhatnak az úszók, akik az olimpiai felkészülés utolsó szakaszában járnak. "Nagyon nehéz és komoly munkában vagyunk, amelyhez Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszoda kitűnő hátteret biztosít" – fogalmazott.

Kiss László

, a válogatott szövetségi kapitánya kitért rá: az úszók remekül szerepeltek az idén, az év nagy versenyeinek mindegyikéről aranyéremmel tértek haza. Kiemelte: kilenc magyar úszót hívtak meg a decemberi Egyesült Államok-Európa kontinensviadalra. "Megkezdődött a menetelés az olimpiára, 200 méteres mellúszásban a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániellel tartjuk a hegemóniát. A váltókkal együtt 25-28 fős keretünk lesz Londonra, 16 A szintű kvalifikációt már szereztünk, és 10 B kategóriás versenyzőnk van – összegzett a szakvezető, hozzátéve: Hódmezővásárhellyel évek óta remek a kapcsolat, az úszók szeretnek itt felkészülni, a körülmények ideálisak a nyugodt és komoly munkához. A sajtótájékoztató végén Szabó Tünde és Gyurta Dániel a válogatott melegítőjével ajándékozta meg Lázár Jánost.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.