Labdarúgás: vasárnap Vásárhelyen vizitál a Volán

Online
Vasárnap 14.30-kor folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Hódmezővásárhelyi FC - Tisza Volán SC Szeged NB III-as megyei rangadóról.A vásárhelyi jelszó: "menekülés a győzelembe"
"Jó iramú mérkőzést várok rangadóhoz méltó színvonallal. A Volán fiatal, hajtós csapat. Nálunk is sok a fiatal, de egy ilyen mérkőzésen nem hátrány, hogy mi néhány rutinos, sokat megélt labdarúgóval is rendelkezünk. Számunkra mindenképpen előnyt jelenthet a hazai pálya, ezt jó lenne végre győzelemre váltani. Ezeken a mérkőzéseken egyáltalán nem fontos, hogy melyik csapat áll jobban a tabellán, a Szeged - Vásárhely összecsapás mindig rangadónak számít. A szegediek ellen mindig szoros mérkőzéseket játszottunk, ahol többször is csak a hajrában dőlt el a pontok sorsa. Nekünk most már nincs más lehetőségünk, menekülünk a győzelembe, még akkor is, ha ez egyáltalán nem lesz könnyű" - fejtette ki a szakember. Szűcs Róbert elmondta: nehezen indult a hetük, hiszen Dunaharasztiban szabályos góltól és az ezzel járó ponttól fosztotta meg őket a Békés megyei asszisztens... "Hallottam, hogy most is Békés megyéből érkezik a játékvezetői hármas, ráadásul az eredetileg kijelölt triót lecserélték, és az a Mihálik Pál vezeti a találkozót, aki a Csepel ellen nem fújt be egy jogos büntetőt a számunkra. Mindenesetre ezek a dolgok nem túlzottan megnyugtatóak, ahogy mondani szokták: az 'ördög nem alszik'. A hét közepétől már csak a Volán elleni mérkőzéssel foglalkoztunk, és a gondjaink ellenére csak ennek a feladatnak a sikeres megoldása járt a fejekben. Az viszont jót tett a hangulatnak, hogy Sipos Zoliéknál megszülettek az ikrek, egy kislánnyal és egy fiúval bővült a családjuk" - árulta el. Megtudtuk, Huszár Lajos húzódása nem jött rendbe, így rá és eltiltás miatt Konc Adriánra, valamint a beteg Horváth Rolandra sem számíthatnak a hazaiak. Piti bokasérüléssel bajlódik, míg Potloka felépült ugyan betegségéből, de kérdés, hogy erőnlétileg mennyire éri utol magát a hétvégéig. Nem túl nagy tehát Szűcs Róbert választási lehetősége, a cserepadon a fiatal Máté kapus mellett Mátó, Krasznics, Major és Piti foglal majd helyet.A Volán nem becsüli le az ellenfelet, de tapadna az élbolyra
A vendégek háza táján sokkal jobb a hangulat. Nem is csoda, hiszen a Volán úgy nyert egymás után két bajnokit, hogy még csak gólt sem kapott. A csepeli 1-0-t követően hazai környezetben ütötték ki 5-0-ra a Makót a kék-feketék, akik így 14 pontjukkal felléptek az ötödik pozícióba. Ráadásul a dobogó is látótávolságon belülre került, hiszen bár a 22 pontos Dabas picit meglógott, a 17 ponttal álló Dunaharaszti és Gyula bármikor befogható. Aligha meglepő, hogy a szegedi öltözőben erről is beszélnek... "Mindenképpen nyerni akarunk Vásárhelyen, hogy tapadjunk az élmezőnyre. Ha sikerülne, akkor jövő héten egy gyulai győzelemmel akár helyet is cserélhetnénk a Békés megyei riválissal, amennyiben kedvezően alakulnak számunkra az eredmények. Bármennyire is gyengén rajtolt azonban a HFC, egyáltalán nem becsüljük le, hiszen tisztában vagyunk vele, egy ilyen megyei rangadón a helyezésektől függetlenül mindenki mozgósítja minden erejét. A vásárhelyiekben több van, mint amit eddig mutattak. Biztos vagyok benne, hogy a bajnokság végére felérnek a középmezőnybe. Azt szeretném azonban, hogy csak a jövő héttől kezdjék el a pontgyűjtögetést" - így Buchholcz Gábor, a szegediek vezetőedzője. A mester szerint a vasárnapi összecsapáson a lendületes játék és a taktikai fegyelem lehet a siker kulcsa. Ebben a sorozatban már többször látta játszani a vásárhelyi csapatot, alaposan feltérképezte játékukat. Mint mondta, szembetűnő, hogy csatárgondokkal küzdenek, a távozott gólfelelősöket (Rácz Dezső éppen a Volán mezét húzta magára a nyáron) nem sikerült pótolni. "A HFC várhatóan hazai pályán is inkább a védekezésre összpontosít, és az abból vezetett kontrákra aspirál. Szigorúan kell védekeznünk, s türelmesen támadnunk, akkor összejöhet az újabb siker." A vendégeknél a középpálya egyik meghatározó embere, Szilágyi Norbert öt sárgája miatt fog hiányozni vasárnap. Pótlására több lehetőség is mutatkozik, Buchholcz Gábor egyelőre még nem döntött véglegesen. A további hiányzók Vágó Levente (derékfájdalom), valamint a térdsérülést követően lassan visszatérő Huszár János és Farkas Márk lesznek. Rajtuk kívül továbbra sem állhat rendelkezésre a kapus Czirják Tamás, aki csak erősített, de kocogni sem tud még. A ketrecet így ismét az ifjú Szabó Marcell őrzi, aki a Makó ellen megbízhatóan tette a dolgát. Különleges lesz a mérkőzés Rácz Dezső számára, hiszen a 22 esztendős csatár szülővárosa csapata ellen lép pályára. Buchholcz mester nem félti a támadót. "Hozzáállása nyár óta példamutató. Mindent megtesz új csapata sikeréért, biztos vagyok benne, hogy ez Vásárhelyen is így lesz. Jó lenne, ha ő is eredményes tudna lenni korábbi alakulata ellen, mint múlt szombaton Faragó Bence, aki két találatot is elhelyezett a makói hálóban." A Volán vezetőedzője végül elmondta: együttesén látszik az elmúlt években szerzett rutin, sokat jelent, hogy komolyodtak, érettebbek lettek a futballisták. Éppen ezért azt várja tőlük, hogy akárcsak tavasszal, férfias küzdelemben ezúttal is elhozzák a pontokat a szomszédvárból. A HFC várható kezdőcsapata: Kovács K. - Juhász S., Antal, Bárkányi, Marton - Varga M., Sipos, Potloka, Domonkos - Bartyik, Kökény. A Tisza Volán SC Szeged várható kezdőcsapata: Szabó - Kormányos vagy Pénzváltó, Dargó, Vida, Grünvald - Kéri, Buzási, Mucsi, Beretka - Faragó, Rácz.Krónika: ez történt 2008 és 2011 között
A két csapat legújabb kori története a 2007/2008-as idényben kezdődött, hiszen a Tisza Volán SC ekkor lépett be az NB III-as vérkeringésbe. Igaz, az első szezonban még más üzemeltette a felnőttcsapatot, a Volán labdarúgó-szakosztálya csak 2008 nyarán vette át az irányítást. Az elmúlt négy év összesített mérlege a vásárhelyiek számára kedvező, hiszen a nyolc lejátszott bajnoki mérkőzés végén négy alkalommal a kék-sárgák örülhettek, két döntetlen mellett a Tisza Volán SC mindössze két győzelmet könyvelhetett el (a szigorúan vett volános korszakban, Buchholcz Gábor vezetésével idén tavasszal sikerült először legyűrniük a megyei riválist). Ugyanakkor a bajnokságban elért végső helyezések a kék-feketék felé billentik a mérleg nyelvét, hiszen 2008-ban a szegediek újoncként hetedikek lettek a vásárhelyiek tizenegyedik helyezésével szemben. Az elmúlt négy évben egyedül 2009-ben előzte meg a végső elszámolás során a HFC a Volánt, hiszen a vásárhelyiek hatodik helyezésével szemben a szegediek csak tizenegyedikek lettek. A 2010-es bajnokság végén alapvetően mindkét gárda elégedett lehetett, hiszen a Volán alig lemaradva a dobogóról negyedik lett, míg a vásárhelyiek erős középcsapatként a hetedik helyen zártak. Az előző bajnoki évhez mindkét gárda nagy reményeket fűzött, de szurkolóiknak csalódást okozva a Buchholcz-legénység nyolcadik, míg a Kandó-gárda csak tizedik lett.Az elmúlt négy év bajnoki eredményei:
2007.11.24.: Tisza Volán SC - HFC 3-1. Góllövők: Zakar (5' és 87'), Homma (61'), illetve Bernát (29') 2008.06.15.: HFC - Tisza Volán SC 2-2. Góllövők: Rácz D. (31'), Máté V. (69'), illetve Bank Sz. (2'), Brinszky (87') 2008.08.10.: HFC - Tisza Volán SC 2-0. Góllövők: Antal K. (17'). Kökény (37') 2009.03.07.: Tisza Volán SC - HFC 0-2. Góllövők: Rácz D. (25'), Szűcs R. (52') 2009.08.15.: Tisza Volán SC - HFC 3-3. Góllövők: Beretka (30'), Szabó A. (62'), Végh A. (89'), illetve Antal K. (33'), Sipos (41'), Kis K. (83') 2010.03.07.: HFC - Tisza Volán SC 1-0. Góllövő: Sipos (61') 2010.10.23.: Tisza Volán SC - HFC 1-2. Góllövők: Vágó (88'), illetve Bata Cs. (20'), Domonkos (91') 2011.05.08.: HFC - Tisza Volán SC 0-1. Góllövő: Buzási (71')A bajnokság állása:
| # | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Dabas | 8 | 7 | 1 | 0 | 27 | 3 | 24 | 22 |
| 2. | Dunaharaszti | 8 | 5 | 2 | 1 | 18 | 4 | 14 | 17 |
| 3. | Gyula | 8 | 5 | 2 | 1 | 11 | 4 | 7 | 17 |
| 4. | Üllő | 8 | 5 | 1 | 2 | 16 | 8 | 8 | 16 |
| 5. | Tisza Volán Szeged | 8 | 4 | 2 | 2 | 18 | 9 | 9 | 14 |
| 6. | Kecskemét II. | 8 | 4 | 2 | 2 | 14 | 11 | 3 | 14 |
| 7. | Pilis Sport | 8 | 4 | 1 | 3 | 6 | 9 | -3 | 13 |
| 8. | Indotek Csepel | 8 | 3 | 3 | 2 | 9 | 7 | 2 | 12 |
| 9. | Monor | 8 | 3 | 2 | 3 | 11 | 15 | -4 | 11 |
| 10. | Tápiószecső | 8 | 2 | 3 | 3 | 11 | 16 | -5 | 9 |
| 11. | Tököl | 8 | 1 | 4 | 3 | 7 | 12 | -5 | 7 |
| 12. | Makó | 8 | 1 | 4 | 3 | 9 | 17 | -8 | 7 |
| 13. | Szolnoki MÁV II. | 8 | 1 | 2 | 5 | 8 | 19 | -11 | 5 |
| 14. | Hódmezővásárhely | 8 | 1 | 1 | 6 | 7 | 17 | -10 | 4 |
| 15. | Szarvas | 8 | 1 | 1 | 6 | 7 | 17 | -10 | 4 |
| 16. | Jánoshida | 8 | 1 | 1 | 6 | 8 | 19 | -11 | 4 |
A 9. forduló műsora:
Október 15. (szombat) 14.30: Üllő SE - Pilis Sport, Tápiószecső FC - Jánoshidai SE, Tököl VSK - FC Dabas, Szarvasi FC - Dunaharaszti MTK, Indotek Csepel - Monori SE. Október 16. (vasárnap) 14.30: Makó FC - Várfürdő-Gyulai Termál FC, Kecskeméti TE II. - Szolnoki MÁV FC II., Hódmezővásárhelyi FC - Tisza Volán SC Szeged.Borsándi István - Pintér M. Lajos