Ki van a vonal másik végén?

Nehéz és gyakran fájdalommal terhelt jelenlegi hétköznapom színfoltjai sem maradhatnak el, mert akivel jellemzően a lehetetlenek esnek meg, azzal miért ne esnének meg most is azok a bizonyos lehetetlenek?

Az egyik délután megszólalt a kellemes rock zenét játszó mobil telefonom csengőhangja, a készülék egy számomra ismeretlen számot jelzett ki. Felvettem a telefont, és az általam megszokott udvariassággal szépen bemutatkoztam, hogy a hívó fél tudja kit tárcsázott. Egy éltes férfihang válaszolt, teljes magabiztossággal hadarta el a számomra elmosódó ismeretlen nevét, egyértelművé téve, hogy ismerem őt valahonnan. Majd egy nagy levegőt követően közölte, hogy akkor a délután folyamán le is szállítaná a fatelepről az általam rendelt anyagokat. Számomra minden csak nem ismeretlen az örökké túlterhelt vállalkozók élete, próbáltam megtalálni hadarásában a nem létező lélegzetvételnyi szünetet. Nem igen akadt. Végre nagy nehezen sikerült szóhoz jutnom, amiben kifejthettem, hogy a legjobb tudomásom szerint nem rendeltem fatelepről árut. Ugyanakkor emberünk már félbe is szakított és villámsebességgel sorolta a tételesen a megrendelt faipari anyagokat. Itt úgy éreztem, hogy a nem éppen szelíd valóm fogja átvenni a főszerepet. Végül eszembe jutott, hogy minden valószínűségszerűen barátunk egy másik városból telefonál, annak vajmi kevés esélye van, hogy félre tárcsáz egy mobil készüléken egy mobil számot, és statisztikailag jóformán esélytelenül, egy azonos településen élő személyt zaklat. Határozott hangon közöltem, hogy Szegeden élek. Ez kellően vérfagyasztónak hatott. Máris láttam lelki szemeim előtt, hogy egy győri fatelep tulajdonosa holtra sápad ebben a pillanatban. Sűrű bocsánatkérések közepette kérte elnézésemet, amit készséggel adtam neki, majd bátorítottam, hogy nézze át tüzetesebben a tárcsázni kívánt számot, vagy esetleg figyeljen oda az egyébként is tucat nevemre a bemutatkozásnál. Ahogy letettem a telefont eszembe ötlött egy hosszú évekkel ezt megelőző telefonhívás, ahol nem jártam ilyen meggyőző sikerrel. Akkoriban nappali tagozatos egyetemistaként, kihasználva az egyetlen napot, amikor csak tíz órakor indultak az egyetemi előadások, reggel nyolc órakor még csak épp ébredő félben hunyorogtam, amikor megszólalt mellettem a mobil készülékem. Akárcsak az előzőekben, ez esetben is egy számomra idegen hívó felet láttam a kijelzőn, még álmoskás, rekedtes, ébredős hangon mutatkoztam be. A vonal túlsó végén lévő számára rögvest nyilvánvalóvá vált, hogy épp ébredezőben vagyok, ezért egy emberes „Jó reggelt!”-et kiabált a készülékbe, amiért az adott helyzetben minden voltam csak épp hálás nem. A kedélyes férfi közölte, hogy ő Béla. Valamilyen hideg „Jó napot!”-tal adtam a tudtára, hogy a reggeli üvöltözés nem tartozik a szívem csücske tevékenységei közé. Agyam közben lázas gyorsasággal kutatott, hogy hány Bélát ismerek összesen, és hogy közülük kinek a hangját vélhetem felismerni. Egyikét sem. Béla közölte, hogy Jánost keresi. Én közöltem Bélával, hogy itt nincs semmilyen János. Béla erre közölte, hogy ez nagyon aranyos, de neki tényleg beszélnie kell Jánossal. Erre közöltem Bélával, hogy rossz számot tárcsázott. Béla egyre türelmetlenebbé vált, és már „aranyoskámnak” szólítva mondtam, hogy a „cicuska” ne szóljon bele a felnőtt férfiak üzleti ügyeibe. Végre összeállt a fejembe a homályos kép, és már csak azért is eltökéltem magamban, hogy bele szólók, a „nagy” és „okos” és persze „felnőtt” férfiak ügyébe, én, mint a „butuska”, „cicuska”. A szunnyadó oroszlánt nem érdemes költögetni. Megkértem Bélát nyomatékkal, hogy őszintén higgye el nekem, hogy nem tudom adni neki Jánost. Ahogy sejtettem, Béla esetében ez a női tagadás csak olaj volt a tűzre. Végül föladta, és közölte, hogy majd ha János beér a meló helyre többszörösen is megkapja. Én ezt egy morgással nyugtáztam, majd letettem. Nos, gondolom Béla és János, a későbbiekben örökre szívükbe zárhattak. Ugyanakkor ezen a hétvégén a szívemnek egy nagyon kedves telefonhívása is érkezett. Ismételten csak egy ismeretlen, de ez alkalommal szemmel láthatóan egy külföldi számról. Felvéve meghallottam szeretett unokahúgom rég nem hallott hangját a távoli szigetországból, szeretettel kérdezte a hogylétemet. Én pedig bátoríthattam a korántsem könnyű külföldi létre, hogy tartson ki, nekem is a házi tyúkhúsleves hiányzott a szeretteim után a legjobban annak idején. Kedves Olvasók! Kívánom, hogy legyen egy szép, könnyed, lelki és testi fájdalmaktól teljes mértékig mentes hetük!