Sport

Futsal: Szabadkával edz az UTC, győzelemre készül az EHÖK

2011. október 17., hétfő
Futsal: Szabadkával edz az UTC, győzelemre készül az EHÖK

Hétfő este ismét két futsalmérkőzés lesz Szegeden: az UTC felkészülési meccsen fogadja a Szabadkát az újszegedi sportcsarnokban, míg az SZTE EHÖK SE első győzelmére készül.

Az UTC a Szabadkát fogadja

A magyar futsalválogatott brazíliai túrája miatt szünetel a férfi futsal NB I, legközelebb október 31-én lépnek pályára bajnoki meccsen Hernády Márkék. Erre az időszakra, tartandó a formát, felkészülési meccseket szervezett le az UTC-Junior Sport együttese, ennek jegyében hétfő este 20 órától a Szabadka Futsal Team együttesét fogadja a bajnokságban eddig remekül szerepelő Brinszky-alakulat. A vendégek tulajdonképpen egy szabadkai válogatott, melyet helyi fiatal futsalosok alkotnak. Mint

Erhardt Szilárd

technikai vezetőtől megtudtuk

Hegyesi Zsolt

beteg, míg

Tóth Attila

combizomhúzódással küzd, így rájuk nem számíthat

Brinszky Adrián

megbízott edző. Ezzel szemben két újonc szereplése is várható a hazai csapatban, a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szereplő Kunszállás SE-t erősítő

Pöszmet Tamás

, és a Sándorfalva soraiban a hétvégén két gólt is szerző

Gémes Bence

személyében.

Első győzelmére készül az SZTE EHÖK SE

A férfi futsal NB II Keleti csoportjának 4. fordulójában ismét hazai pályán szerepel az SZTE EHÖK SE hétfő este 19 órától, ezúttal a Monor együttese látogat a Csonka-szakközépiskolába. A tavaszi szezonhoz képest a Rubeola elleni és a legutóbbi Dunakeszi elleni mérkőzésen szemmel láthatóan javult a csapat védekezése a vereségek ellenére.

Cserenkó Szabolcs

, a vezetőedzői poszton

Horváth Leventét

váltó tréner bizakodóan nyilatkozott portálunknak. "Szeretnénk megszerezni első győzelmünket hétfő este a monoriak ellen. A védekezésünkön már sikerült javítanunk, ezt legutóbbi Dunakeszi elleni mérkőzésünk is mutatja, ahol az utolsó percekben kaptunk elkerülhető gólokat, így a végeredmény nem tükrözte a meccs képét. Támadásban is javultunk, de ezen a téren még sok munka vár ránk. Bízom benne, a Monor ellen sikerül javítani" - közölte a csapat mestere. A két gárda tavaly is megküzdött egymással. Az őszi hazai találkozón 9-4-es EHÖK-diadal született, ám a gólszerzők közül a négyig jutó

Vastag Szabolcs

és az egyszer-egyszer betaláló

Bullás Imre

és

Juhász Imre

azóta már az UTC-t erősíti, az akkor kétgólos

Herczeg Gábor

azonban továbbra is a csapat vezéregyénisége. A tavasszal gyengébben muzsikáló egyetemisták a monori mérkőzésen értékes döntetlent értek el (3-3), akkor a már említett Bullás és Herczeg mellett

Major György

volt még eredményes.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.