Futsal: megvan az első SZTE EHÖK-győzelem


Összeszedett játékkal, fegyelmezett védekezéssel és folyamatosan javuló támadásokkal, megszerezte első győzelmét az SZTE EHÖK SE futsalcsapata a Monor ellen, hétfő este a Csonka-szakközépiskolában.
Első győzelmére hajtott az SZTE EHÖK SE a Monor elleni találkozón, s ennek jegyében egy percnyi óvatos tapogatózás után
Major Györgyöt
találta nagyon üresen egy előreívelés, ám miután levette a labdát,
Spenger Szabolcsot
találta telibe. Ezután több monori helyzet alakult ki, ám a befejezésekbe rendre csúszott be hiba, noha kontráikat veszedelmesen gyorsan vezették alkalmanként. A hazaiak a félidő közepére szépen felépített, sok passzos támadásokat vezettek, jól tartotta a labdát mindkét sor.
Balog Tibor
remekül tartotta meg a labdákat, s harcossága eredményeként a labdaszerzésben is jeleskedett - egy ilyen megmozdulása során két védőn verekedte át magát, elhúzta a bőrt Spenger mellett, de kisodródva csak az oldalhálóba tudott passzolni. Egy percre rá
Berndt Dániel
és Major zavarták egymást a kapussal szemben állva, megint csak nem jött össze a gól, ahogyan
Laudisz Péter
remek keresztlabdája után sem a 16. percben, ekkor ismét Balog volt helyzetben, de közelről, csak a kapu mellé tudott már helyezni. S ahogyan az lenni szokott, a kimaradó helyzeteke megbosszulják magukat,
Rajna Tamás
és Bokros
Bálint
akciója még a kapufán halt el, majd egy kapuskidobás után a villámgyors Bokros lefutotta Balogot, és futtából 10 méterről jobbról kilőtte a hosszú alsót (0-1). Nem örülhettek azonban sokáig a vendégek, 6. faultjuk miatt
Kalános János
végezhetett el kisbüntetőt a szünet előtti másodpercekben, s magas középre tartó lövése elől elvetődött Spenger a bal alsóra (1-1) A második félidőre még jobb EHÖK futott ki. Határozottan pontosabb passzok, sokkal összeszedettebb támadójáték jellemezte Herczeg Gáborékat, s ennek gyorsan meg is lett az eredménye, hiszen az egyre masszívabb védekezésből villámgyors kontrákra tudott váltani az egyetemi csapat. A 22. percben Balog végre betalált, ezzel megszerezve a vezetést a hazai gárdának (2-1), majd két percre rá
Lukács Tamás
is bevette Spenger kapuját (3-1). A vendégek jobban kijöttek, ezzel is segítve a hazaiak kontrajátékát, bár a letámadóbb felfogás révén Rajna Tamás gyorsan válaszolt az utóbbi találatra. A félidő közepén Laudisz azonban ismét kétgólosra növelte a hazai előnyt (4-2), s nem sokkal később Kalános már az ötödik hazai találatot ragasztotta a vendégek kapujába, ezzel gyakorlatilag eldöntve a találkozót. A mérkőzés vége kissé eldurvult, a játékvezetők nem fújtak be néhány faultot, amiből kisebb adok-kapok alakult ki. Bokros kezdte és Bokros is fejezte be a gólszüretet, négy perccel a vége előtt feltéve a szépségtapaszt
Cserenkó Szabolcs
együttesének első, szezonbeli győzelmére (5-3). Megérdemelt győzelmet aratott tehát az SZTE EHÖK SE, mely október 24-én, jövő hétfőn a fővárosba látogat a RAFC HungraÍz vendégeként - talán a következő diadalért.
Férfi futsal NB II Keleti csoport, 4. forduló:
SZTE EHÖK SE - Monor SE 5-3 (1-1)
Szeged, Csonka-szakközépiskola, 100 néző. Vezette: Kovács P., Somodi, Szalai.
SZTE EHÖK SE:
Gombos - Major, Laudisz, Balogh, Berndt.
Csere:
Herczeg, Kalános, Ferenczi, Zsigó, Hegedűs, Lukács, Kulisits (kapus).
Vezetőedző:
Cserenkó Szabolcs.
Monor SE:
Spenger - Hajducsi, Nyúl, Bokros, Szőke T.
Csere:
Bánszki, Gengeleczki, Cselőtei, Rajna, Kovács P.
Vezetőedző:
Gallai Attila.
Gólszerzők:
Kalános (20' - kisbüntetőből, 32'), Balog (22'), Lukács (24'), Laudisz (29'), ill. Bokros (18', 36'), Rajna (25'). Cserenkó Szabolcs:
"A kiegyenlített első játékrész után próbáltuk a zónavédekezést erőltetni, ami fegyverünk lehet, hiszen a masszív, zárt védekezésből kontratámadásokat építeni ez lehet az elsődleges célunk jelenlegi helyzetünkben. Az ellenfél jobban kijött ránk, így át is tudtuk játszani a védelmüket. A vége kissé adok-kapok jellegű lett, de mi jöttünk ki belőle jobban. Nagyon akartuk ezt a győzelmet hiszen eddig nem sok babér termett számunkra a bajnokságban. Megyünk tovább, tesszük a dolgunkat, most már a jövő heti találkozóra összpontosítunk."
További eredmények:
ESC Gyöngyös-MI - Szuperinfó Vác FSE 2-6 (1-3) Rubeola FC Csömör II. - Salgótarjáni VSE 16-2 (11-1) Rákosmenti FC - Bábolna-NM TFC 10-10 (7-3)
Pénteken játszották:
Kispest FF - Nyíradonyi Huszárok FC 1-3 (0-1) Dunakeszi Kinizsi FC - RAFC HungraÍz 10-3 (2-0)
A férfi futsal NB II Keleti csoportjának jelenlegi állása:
| # | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | Lg. | Kg. | Gk. | P. |
| 1. | Dunakeszi Kinizsi FC | 4 | 4 | - | - | 29 | 13 | 16 | 12 |
| 2. | Szuperinfó Vác FSE | 4 | 4 | - | - | 27 | 17 | 10 | 12 |
| 3. | Kispest FF | 4 | 3 | - | 1 | 24 | 6 | 18 | 9 |
| 4. | Rákosmenti FC | 4 | 3 | 1 | - | 28 | 18 | 10 | 7 |
| 5. | Nyíradonyi Huszárok FC | 4 | 2 | 1 | 1 | 20 | 16 | 4 | 7 |
| 6. | ESC Gyöngyös | 4 | 2 | 1 | 1 | 16 | 15 | 1 | 7 |
| 7. | Rubeola FC Csömör II. | 4 | 2 | - | 2 | 22 | 13 | 9 | 6 |
| 8. | Monor SE | 4 | 1 | - | 3 | 19 | 18 | 1 | 3 |
| 9. | SZTE EHÖK SE | 4 | 1 | - | 3 | 11 | 21 | -10 | 3 |
| 10. | RAFC HungraÍz | 4 | 1 | - | 3 | 12 | 23 | -11 | 3 |
| 11. | Bábolna-NM TFC | 4 | - | 1 | 3 | 27 | 42 | -15 | 1 |
| 12. | Salgótarjáni VSE | 4 | - | - | 4 | 7 | 40 | -33 | 0 |