Gazdaság

Csütörtökig lehet internetes kódot kérni

2011. október 12., szerda
Csütörtökig lehet internetes kódot kérni

Csütörtökön 16 óráig kérhetnek internetes belépési kódot a [email protected] címre küldött e-mailben azok, akik a lakcímükre, tehát ott, ahol élnek, még nem kaptak online kitöltéshez szükséges azonosítókat - mondta el Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője szerdán az MTI-nek.

A kérelmezőknek meg kell küldeniük a pontos lakcímüket (társasházak esetében emelet és ajtószámmal is), és a kódot elküldik az e-mailjükre. Ezenkívül fogadnak kódkéréseket az eddigiekhez hasonlóan az ingyenes zöldszámokon, a 06-80-200-014-en és 06-80-200-224-en is - ismertette a szóvivő.

Virágh Eszter

elmondta: a borítékokban lévő lakáskérdőíveken szerepel az internetes kód, ám a borítékokat nem mindenhova tudták eljuttatni, mert a számlálóbiztosoknak olyan új építésű házakba vagy új néven szereplő címekre kellett volna kivinniük, amelyek még nem szerepelnek a címjegyzékükben. Tapasztalataik szerint az is gondot jelentett számos helyen, hogy a főbérlők elvitték a borítékokat, mondván, hogy az az ő lakásuk, ám albérlőik így nem jutottak kérdőívekhez, amit sokan jeleztek a KSH-nak. Több helyen előfordult, hogy a társasházak közös képviselői az általuk üresnek vélt lakások borítékjait összegyűjtötték, és az is megesett, hogy a dömpingszerűen a postaládákba érkező reklámanyagok között elvesztek a borítékok. A KSH népszámlálási szóvivője kiemelte: a számlálóbiztosok többségükben remek munkát végeznek, de előfordul, hogy nem mindenhol juttatták el az adatszolgáltatói borítékot a címzettekhez. Ennek már meg kellett volna történnie, mert alapvetően így van esélyük az állampolgároknak, hogy vasárnap éjfélig az interneten, a

www.enepszamlalas.hu

oldalon teljesítsék kötelezettségüket. Október 16-án csak az önkitöltés időszaka zárul le, a számlálóbiztosok segítségével papír kérdőíven még október 31-ig lehet válaszolni a kérdésekre - tette hozzá.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.