Közélet

Az MSZP EP-delegációjának tagjai maradnak a pártnál

2011. október 25., kedd
Az MSZP EP-delegációjának tagjai maradnak a pártnál

Az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának mind a négy tagja - Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita és Herczog Edit - közös közleményben jelentette be kedden, hogy a jövőben is az MSZP EP-delegációjának képviselőjeként kívánja folytatni tevékenységét.

Mint hozzátették, erről tájékoztatták

Mesterházy Attilát

, az MSZP elnökét. Úgy foglaltak állást, hogy a Szocialisták és Demokraták Frakciója az Európai Parlamentben megkerülhetetlen színtere az európai szociáldemokrata érdekérvényesítésnek, a magyar baloldali értékeket és nemzeti érdekeket pedig e frakció tagjaiként csak a magyar szocialisták képesek érvényre juttatni. A négy szocialista EP-képviselő kiemelte, hogy folytatja küzdelmét a sajtószabadságért és a demokratikus értékek képviseletéért, "Magyarországon az európai értékekért, Európában a magyar érdekekért" jelszó szellemében kíván dolgozni továbbra is. "A delegáció tagjai ezt a politikát az európai szociáldemokrácia magyarországi pártjában, a Magyar Szocialista Pártban kívánják képviselni a jövőben is. Mindent megteszünk az Új MSZP megteremtéséért, a korszerű baloldali politika hiteles megjelenítéséért" - olvasható a négyek közleményében. Az MSZP-s EP-képviselők szerint "Magyarországon a Fidesz által követett megszorító politika egyértelműen megbukott", a gazdaság stagnál, a munkahelyek száma csökkent, gyökeresen új gazdaságpolitikára van szükség. "Az Európai Uniót az európai baloldal, Magyarországot pedig a Magyar Szocialista Párt programja vezetheti ki a gazdasági válságból" - hangoztatták a közleményben. Programjuk - tették hozzá - a társadalmi szolidaritásra, a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedés ösztönzésére épül. "A legfontosabb, hogy megóvjuk a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit a lecsúszástól. Ez az igazi baloldali magatartás. Ezt a politikát Magyarországon egyedül az MSZP képviseli" - írta

Tabajdi, Göncz, Gurmai

és

Herczog

. A közlemény szerint az MSZP EP-delegációjának tagjai a magyar érdekek uniós képviselete mellett az európai baloldal szociáldemokrata értékeit is megjelenítik. "Az európai baloldal jelentős változásokon megy át. Válaszokat keresünk arra, hogy a válság kitörésekor a választók miért fordultak el a baloldali pártoktól, és miért a jobboldalnál, vagy - ami még rosszabb - a szélsőjobboldali pártoknál kerestek és találtak támogatást" - áll a négy magyar szocialista EP-képviselő közös közleményében.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.