Vízilabda: pénteken kétszer nyert a Beton (FRISSÍTVE)

Két győzelemmel folytatta szereplését a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata a Kotorban zajló Bajnokok Ligája-selejtező második, pénteki játéknapján.
A csütörtöki,
Posillipo elleni 11-11-es döntetlen
után péntek délben a csoport leggyengébb tagjának tartott Harkov volt a Szeged Beton ellenfele - Török Béláék három góllal, 10-7-re diadalmaskodtak az ukránok felett. A műtétje után felépülő
Joseph Kayes
három góllal csapata legeredményesebbje volt. Este 19 órától a görög Panathinaikosszal mérkőzött meg
Vincze Balázs
vezetőedző együttese, s a Tisza-parti alakulat, ezúttal már a horvát világbajnok
Aljosa Kunac
és az ausztrál
Aaron Younger
vezérletével újabb 10-7-es diadalt aratott. A két idegenlégiós mellett
Kiss Csaba
kétszer, Kayes és
Varga Péter
egyszer-egyszer voltak eredményesek. Időközben eldőlt, hogy
Molnár Tamásra
nem számíthat a csapat a selejtező hátralévő két mérkőzésén, mivel a máltai nyári bajnokságban a háromszoros olimpiai bajnok szegedi center csapata döntőbe jutott, így nem tud elszabadulni még a szigetországból. A Szeged Beton, szombaton 17 órától a francia Montpellier, vasárnap 11.30-tól pedig a házigazda Primorac Kotor lesz az ellenfél. A selejtezőből a legjobb négy jut tovább a BL 2. selejtezőkörébe, az utolsó kettő a LEN-kupában folytatja. Hacsak nem történik valami váratlan baki, úgy tűnik, a csoportelsőség kérdése a Posillipo és a Beton között fog eldőlni, s mivel a két gárda döntetlent játszott egymással, így - amennyiben nyerik hátralévő meccseiket és pontazonosság alakul ki - a gólarány fog dönteni, mely egyelőre az olaszoknak kedvez (33-22, szemben a Beton 31-24-ével).
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, 2. játéknap:
Szeged Beton - Harkov (ukrán) 10-7 (2-1, 1-2, 3-0, 4-4)
Szeged Beton:
Baksa – Juhász Zs. 1, Kunac, Bálint, Kayes 3, Somogyi 2, Hegedüs 1.
Csere:
Varga P. 1, Kiss Cs. 1, Török, Younger 1.
Vezetőedző:
Vincze Balázs.
Szeged Beton - Panathinaikosz (görög) 10–7 (3–3, 3–1, 2–2, 2–1)
Szeged Beton:
Baksa – Juhász Zs., Kunac 3, Bálint, Kayes 1, Somogyi, Hegedüs.
Csere:
Varga P. 1, Kiss Cs. 2, Török, Younger 3.
Vezetőedző:
Vincze Balázs.
További eredmények:
Panathinaikosz – Harkov 8–7 Primorac Kotor – Montpellier 14–10 Montpellier – Panathinaikosz 9–9 Posillipo – Kotor 12–6 Posillipo – Montpellier 10–5