Nem ajánlhatják fel támogatásukat a reformátusok

A magyar kormány nagy köszönettel és tisztelettel veszi Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének felajánlását, de mivel a költségvetésben címzett támogatásról van szó, nincs lehetősége annak elfogadására - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön az MTI-nek.
Bölcskei Gusztáv
csütörtökön egy református ifjúsági találkozón elmondta: a kormányzatnak nem áll módjában elfogadnia azt, hogy a Magyarországi Református Egyház lemond mintegy 200 millió forint állami támogatásról az államadósság csökkentése céljából.
Semjén Zsolt
, a kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a kormány
Szászfalvi László
egyházügyi államtitkár javaslatára tárgyalt ülésén a felajánlásról, és arra jutottak, hogy értékelik a püspök és a zsinat tiszteletreméltó szándékát, amellyel szeretnének hozzájárulni az államadósság csökkentéséhez, de erre ebben a formában nincs mód. Korábban
Rédly Elemér
győri katolikus kanonok saját megtakarított pénzéből egymillió forintot ajánlott fel, majd
Kiss-Rigó László
szeged-csanádi megyés püspök gyűjtést rendezett az egyházmegyében, és az így összegyűlt 100 millió forintot ajánlotta fel. Semjén Zsolt kifejtette: a felajánlott állami keretet nem lehet átcsoportosítani, ez ugyanis a költségvetésben címzett támogatásként szerepel. Ezt a kormány nem is tehetné meg, országgyűlési határozat kellene hozzá, és módosítani kellene a büdzsét - jegyezte meg. Hozzátette: külön ilyen református keret nem létezik, az összes egyház számára van a kulturális örökség rekonstrukcióját célzó keret. Mint elmondta: a református gyülekezetek fenntartották a kulturális örökség rekonstrukciójára beadott pályázatukat, és a magyar államnak nincs módja arra, hogy ezeket a gyülekezeteket kizárja ebből a pályázati lehetőségből országhatáron belül vagy akár országhatáron kívül. Ha esetleg visszavonnák, a jogi helyzet akkor is az lenne, hogy a többi pályázó között osztják szét a forrásokat. Kiemelte: nagy tisztelettel ezért azt jelezték a püspök felé, hogy köszönettel veszik, ha gyűjtésből, vagy megtakarításból a református egyház is hozzájárul az államadósság csökkentéséhez.