A magyar dezinfláció ellenére még marad az MNB-kamat

A vártnál ismét jóval alacsonyabb magyarországi inflációs adatok ellenére egyelőre nem várható kamatcsökkentés az MNB részéről, mivel a magyar jegybank nem csupán az infláció fő mozgatóerejét adó élelmiszerárakra figyel - vélekedtek a keddi adatismertetés után londoni felzárkózó piaci elemzők.
Egyes citybeli vélemények szerint a várakozástól alaposan elmaradó inflációs számokban még a nyár eleji hasmenéses járvány kereslet- és árcsökkentő hatásának is része lehet. A KSH keddi bejelentése szerint a fogyasztói árak júniusban 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az MTI által előzetesen kérdezett nagy citybeli házak felzárkózó térségi szakértői 3,7-4,1 százalék közötti előrejelzéseket adtak a múlt havi éves inflációra. A prognózisok átlaga 3,81 százalék volt. Májusban 3,9 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon, és már az az ütem is jóval elmaradt az akkori várakozásoktól. A londoni konszenzusnál ismét számottevően kisebb júniusi inflációs adatok keddi ismertetése után a Goldman Sachs (GS) bankcsoport citybeli befektetési részlegének felzárkózó piaci szakértői úgy vélekedtek, hogy miután a korábbi ársokkok hatása most már elenyészőben van, és a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció közelebb került a 3 százalékos célhoz, "mélyülhet" a megosztottság az MNB monetáris tanácsában. A "galamb" alapállású tagok ugyanis most már enyhítést pártolhatnak, különösen akkor, ha a hazai és a globális előremutató jelzőszámok gyengülésének hatása lassuló hazai gazdasági növekedésben mutatkozik meg. A Goldman Sachs londoni elemzői ugyanakkor keddi kommentárjukban közölték, hogy továbbra is a jelenlegi 6,00 százalékos MNB-alapkamat fenntartását várják, mivel szerintük a magyar jegybank a mélyülő euróövezeti válság közepette a pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggodalmakat még mindig az inflációs és a növekedési kilátások elébe helyezi. A Goldman Sachs londoni elemzői közölték, hogy a következő fél évre egyébként is a forint gyengülésével számolnak, mivel szerintük a devizaalapú adósságok leépítési folyamata középtávon nyomást gyakorol a forintárfolyamra, az euróövezeti költségvetési helyzettel kapcsolatos bizonytalanságok pedig már rövidebb távon is gyengébb forintot eredményezhetnek. A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői a keddi adatismertetés utáni kommentárjukban kiemelték, hogy a magyar inflációs adatok egymás után másodszor maradnak el jelentős mértékben az előrejelzésektől, és a júniusi számsor hatására valamelyest enyhülhetnek az erőteljes külső inflációs nyomás folytatódásával kapcsolatos félelmek. A Morgan Stanley citybeli elemzői szerint ugyanakkor a közép-kelet-európai térség jegybankjai közül "az MNB a legérzékenyebb a külső környezetre", és az inflációs kilátás önmagában nem elégséges feltétele a magyar monetáris pálya módosításának. Éppen ezért a jelenlegi szeszélyes kockázati környezetben, és tekintettel az euróövezeti járványveszélyre, az MNB-nek minimális a kamatcsökkentési mozgástere, függetlenül attól, hogy milyen kedvezően alakulnak az élelmiszerárak - vélekedtek keddi kommentárjukban a Morgan Stanley londoni elemzői. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi elemzői a keddi inflációs adatismertetés után azt közölték, hogy jóllehet korábban még vártak "kisebb" MNB-kamatemeléseket az idei év utolsó és a jövő év első negyedére, most már azonban "belátható ideig" a jelenlegi kamatszint fenntartására számítanak. A cég londoni elemzői hozzátették: szeptemberre, "4 százalékhoz közeli" szinten várják az éves inflációs ütem tetőzését, és az idei év végére "3,5-4 százalék közötti" éves összevetésű inflációt valószínűsítenek. A JP Morgan korábbi előrejelzéseiben még az szerepelt, hogy az idei magyarországi infláció szeptemberben 4,4 százalékos tizenkét havi ütemmel tetőzik, és az idei év végén 4 százalékos lesz. A Capital Economics - az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi elemző cég - felzárkózó piaci közgazdászainak keddi kommentárja szerint a szezonális zöldség- és gyümölcsfélék erőteljes júniusi árcsökkenésében - amely a térség egészében "markánsan" levitte az inflációt a múlt hónapban - a Németországban és Franciaországban súlyos megbetegedéseket okozó, bizonyos friss növényi csírákhoz kötött kólifertőzéses járványnak is része lehetett. Ez ugyanis fogyasztói pánikhoz, ez pedig értékesítési visszaeséshez és árzuhanáshoz vezetett, és így akár a szerdán esedékes lengyel inflációs számok is lefelé ható meglepetést okozhatnak. A Capital Economics londoni elemzői szerint azonban júliusban - a szezonális gyümölcs- és zöldségfélék iránti kereslet újbóli élénkülésével - ismét növekedni kezdhetnek az élelmiszerárak, és így a teljes kosárra számolt inflációs ütemek is. A globális nyersanyagárak, köztük az élelmiszer- és különösen az olajárak mindazonáltal az idei negyedik negyedévtől stabilizálódnak, sőt esésnek is indulhatnak, csökkentve az importált inflációt. Mindezek alapján a Capital Economics londoni elemzői Közép- és Délkelet-Európa egészében az idei év végéig változatlan jegybanki kamatokat jósolnak.