Zubai Szabolcs: Mindent megtettünk a csapatért

A Veszprém ellen 35-36 volt a legemlékezetesebb meccs

Fontos volt számára, hogy itthon folytathassa pályafutását, s szeretné, ha a vezetőségben egyben tartaná a Pick keretét – erről beszélt portálunknak a bajnoki ezüstérmes évzáró vacsoráján Zubai Szabolcs.
Az esten
Nemcsik Balázs
, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára arról beszélt, számára a bajnoki döntő harmadik, veszprémi összecsapása jelentette az év mérkőzését, hiszen végig kiélezett, magas színvonalú csatát láthatott a közönség a bakonyiak katlanjában.
Zubai Szabolcsot
, a bajnoki és Barátság-kupa-ezüstérmes Pick Szeged válogatott beállósát először arról kérdeztük, ő melyik találkozót tartja a legemlékezetesebbnek. „Nehéz a választás, hiszen sok nagyszerű meccset játszottunk ebben az idényben. Ha mindenképpen egyet kell kijelölnöm, akkor a Veszprém elleni őszi, szegedi derbire esik a választásom. Azt a csatát
egy góllal, 36-35-re ugyan elveszítettük
, de ekkor játszottunk talán a legjobban, ekkor éreztük magunkat a legjobban a pályán, ezt csapattársaim nevében is mondhatom. Itt az év végén már rengeteg problémával bajlódtunk, sokan sérülten vagy félig sérülten vállalták a játékot, mint például az ujjtörést szenvedett
Fero Sulc
vagy a térdműtétet követően visszatért
Vadkerti Attila
. Ebből is látszik, mindenki valóban mindent megtett a csapatért, a jó szereplésért. Összességében úgy gondolom, szép és nagyszerű évadot zártunk, elégedettek lehetünk a szerepléssel. Egy dolog fáj csak, hogy a magyar kupában az FTC elütött bennünket a végjátéktól” – értékelt a rendkívül szimpatikus, 27 esztendős sportember. A válogatott beállósának jövőjéről már döntés született, Zubai Szabolcs két évvel
meghosszabbította szerződését a Picknél
, azaz 2013-ig bizonyosan a Tisza-parti klub alkalmazásában marad. 2009 telén igazolt ide, s gyorsan a közönség egyik kedvencévé vált nagyszerű és lelkes játékával. „Idehaza máshová nem szerettem volna menni, legfeljebb egy külföldi ajánlat gondolkodtathatott volna el. Úgy érzem, a lehető legjobb döntést hoztam azzal, hogy itthon maradtam. Remekül érzem magam Szegeden, s rendkívül fontos számomra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetek” – emelte ki. Hozzátette: bízik benne, hogy az idei keret tagjainak többségét itt tartja a vezetőség, hiszen jó hangulatú, egységes gárda alakult ki a Picknél, melyre nyugodtan lehetne építkezni a következő években. (
Tomas Stranovsky, Maros Baláz, Maxim Butenko, Bajorhegyi Ádám
és
Katzirz Dávid távozását, illetve
Buday Dániel és
Ancsin Gábor érkezését már bejelentették, több kézilabdás maradása még kérdéses – a szerk.
) A kétszeres bajnoki aranyérmes Pick Szeged beállósa a magyar válogatottnak is meghatározó játékosa, címeres mezben döntő érdemeket szerzett a vb-n elért hetedik helyezésben. Természetesen
Mocsai Lajos
kapitánynak a jövő heti Eb-selejtezőkre készülő keretébe is meghívást kapott. Sokat jelent számára, hogy a nemzeti együttesben képviselheti az országot, s a válogatottban is komoly terveket szövöget. „Bár már kvalifikáltuk magunkat a 2012. januári szerbiai kontinensviadalra, a jövő szerdai boszniai, majd vasárnapi észtek elleni hazai mérkőzésen nem lehet más a célunk, mint a győzelem. Szeretnénk az Eb-n is majd minél jobban szerepelni, illetve kulcsfontosságú lesz az olimpiai selejtezőtorna is. Bízom benne, jó csoportba kerülünk, ahonnan sikerül majd továbblépnünk Londonba. Ez nagyon sokat jelentene a magyar kézilabdázás számára, s hozzá kell tennem, egyéni sportolóként is soha vissza nem térő, máshoz nem hasonlítható élményt adna nekem az ötkarikás játékokon való részvétel.”