Nándorfehérvári emlékhelyből színházi raktár?


A nándorfehérvári diadal emléknapja lehet július 22-e, ha a parlament kedden elfogadja Lezsák Sándor és képviselőtársai által benyújtott határozati javaslatot. A szegedi hagyományőrzők szerint azonban városunkban az egyetlen méltó emlékhelyet, Hunyadi domborművét a Dóm téri panteonban a szabadtéri miatt elzárják, s raktárnak használják ebben az időszakban.
Erre a problémára
ifj. Szilágyi Árpád
, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület tagja hívta fel a figyelmet kedden délben, miközben a Fogadalmi Templom harangjai épp a diadalmas csata emlékére zúgták dalukat. „Mai napon kerül az országgyűlés elé
Lezsák Sándor, Nagy Gábor Tamás, Kőszegi Zoltán
és
Simicskó István
határozati javaslata, melyet ha a Parlament elfogad, akkor július 22-e a nándorfehérvári diadal nemzeti emléknapja lesz. A Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület az említett országgyűlési határozati javaslat szellemében szeretné megünnepelni a nándorfehérvári diadal emléknapját, ezért idejében felhívja a figyelmet a szegedi emlékhely jelenlegi helyzetére. A Szabadtéri Játékok ideje alatt kellékraktárnak hasznosított terület sérti a Nemzeti Emlékcsarnok egységét, lehetetlenné teszi a tervezett nemzeti emléknap rendezvényének méltó lebonyolítását, továbbá a professzionális színház megnövekedett igényeit sem tudja megfelelően kielégíteni” – mondta el portálunknak a városvédő, aki hozzátette, hogy arra kéri az érintetteket, keressenek közösen megoldásokat a felvázolt körülmények mielőbbi és gyors rendezéséhez.
Idézet a határozati javaslatból:
„Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a nándorfehérvári diadal kivívásának a napját, július 22-ét nyilvánítsa kiemelkedő fontosságú rendezvény napjának; felhívja a Kormányt és az önkormányzatokat, továbbá felkéri a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy minden évben, július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg a nándorfehérvári diadal évfordulójáról. Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig él ő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója.”