Fatolvajt és körözötteket fogtak a vásárhelyi rendőrök

Két bűncselekmény miatt körözött személyt és egy fatolvajt fogtak el a hétvégén a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az egyenruhások lakossági bejelentés alapján igazoltatták egy Lada 72 éves sofőrjét a 47-es számú főút mentén, miközben az autója utánfutójára fát pakolt. A rendőrök a jármű átvizsgálása során egy baltát és egy fűrészt is találtak. A vásárhelyi lakos ellen tulajdon elleni szabálysértés miatt eljárást kezdeményeztek. Ezzel szinte egy időben a hétvégi rendezvényt biztosító motoros rendőrök egy autót vontak intézkedés alá az Andrássy utcán. Ennek során ellenőrizték a jármű utasait. Kiderült, hogy közülük egy 34 éves sajószentpéteri férfi elfogását a Hatvani Városi Bíróság vagyoni elleni bűncselekmények miatt elrendelte. Őt az egyenruhások elfogták, majd őrizetbe vették, további sorsáról a bíróság dönt majd. Az esti órákban egy 63 éves férfit is elfogtak a vásárhelyi rendőrök. Őt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság két lopási ügyben körözte.